RSS
Történelem
Olcsó mentség
2010. július 31. 15:20 | Írta: Schermann Sándor
Öt egyedi Focus RS emel kalapot a kifutó típus és a Ford Le Mans-i történelmének versenyautói előtt. Persze mindez csak kifogás arra, hogy a legendás GT40 képeire csorgathassuk nyálunkat.
Először csak legyintettem a hírt olvasva. Kit érdekel öt Focus RS, ha fényezésükön kívül szinte semmiben nem különböznek a többitől?! Olcsó, egyszerű marketingfogás, ami a régmúlt dicsőségét próbálja meg kicsit meglovagolni. Azonban jobban belegondolva ennél sokkal többről van itt szó!
Hiszen már egy „mezei” Ford Focus RS is elég különleges, nem egy Fiestára húztak egyedi matricát. Az ST-ben is derekasan dolgozó, eredetileg a Volvótól származó 2,5 literes, öthengeres motort 305 lóerőre izmosították, így kevesebb, mint hat másodperc alatt katapultál százra az autó álló helyzetből. Az első kerekekre engedett hatalmas teljesítmény megfelelő megzabolázásában aktív, részlegesen önzáró differenciálmű és átdolgozott MacPherson első felfüggesztés segít, így a turbófeltöltésű egység 440 newtonméter legnagyobb forgatónyomatéka ellenére is irányítható az autó. Ám most a Focus aktuális generációjával együtt a második Focus RS nemzedék gyártását is befejezik. Ezt igyekeztek megünnepelni a Rally Sport öt különleges kivitelével. Egyedi belső díszítőelemek, bőr és alcantara kombinációjú Recaro sportülések és az egyedi autó eredetiségét igazoló plakett jellemzi ezeket. Ezen kívül a mindössze 600 darabban készülő Le Mans Classic karóra egy-egy példányával adják el őket.
Hiszen az autók fényezése a Ford motorsport történelmének egy-egy legendás Le Mans versenyautója előtt tiszteleg. És ez az, amitől igazán jó ez az ötlet, hiszen a hatvanas évek végének GT40-es típusa a legtöbb autórajongó szívét megdobogtatja.
 |  |
 | |
 | |
 | |
 | |
 |
A képsorban nem öt, hanem hat autó látható, hiszen a cikk végén ismertetett éjfekete RS500 fenevadat is lencsevégre kaphatták a szemfülesek, miközben a Circuit de la Sarthe-on körözött
1966 Ford Mk II
A Le Mans-ban rendezett 24 órás versenyt a hatvanas évek elején hat évig a Ferrari uralta. Henry Ford II több millió dollárt költött az olasz autógyártó auditjára, hiszen Enzo Ferrari felkínálta neki eladásra cégét. Ám a tárgyalások kései szakaszában a Commendatore mégis lefújta a vásárt, ami eléggé feldühítette az amerikai iparmágnást. Bosszúból egy olyan autó építésére adott utasítást, amely megveri a Ferrarikat Le Mans-ban. Így született meg a Lola főmérnökének segítségével a Ford GT, amelynek egyetlen célja az olaszok trónról való letaszítása volt. Az első két évben nem sikerült ez, ám a Mk I 4,7 literes motorját 1966-ra egy hétliteres V8-asra cserélték a Mk II farában. Az esemény fontosságát jól jellemzi, hogy személyesen Henry Ford II indította el az 55 járműből álló mezőnyt, amelyben két Mk II és hat GT40 indult.
Küldetés teljesítve! A verseny történetének mai napig legszorosabb befutója
A három Ford egymáshoz rendkívül közel, elsőként ért be a célba huszonnégy óra versenyzés után, ám az eltérő rajtsorrend végül nyolc méter különbséget eredményezett Bruce McLaren és Chris Amon 2-es rajtszámú autója javára. Ráadásul ekkor dőlt meg először a 200 kilométer/órás átlagsebességi határ a 24 órás futamon.
1967 Ford Mk IV
Természetesen a hármas befutó után 1967-ben az olaszok égtek a vágytól, hogy visszavágjanak. Éppen ezért a Ford teljesen új autót fejlesztett, áramvonalasabb karosszériába bújtatta a Mk II motorját. Ám hiába épült méhsejtszerkezetű panelekből, a vastag bukókeret nagyon megnövelte a Mk IV tömegét, így közel 300 kilogrammal nehezebbek voltak a Ferrariknál. Emiatt a fékekre nagyon kellett vigyázni, a pilóták a Mulsanne hajtűkanyar előtt már több száz méterrel leléptek a gázról és csak motorfékkel érkeztek meg a kanyarhoz. És még így is négy kört vert a Ferrarikra Dan Gurney és A. J. Foyt. Érdekes sporttörténeti morzsa, hogy a krónikások szerint Gurney volt az első pilóta, aki a győzelmi pezsgőt a közel állókra locsolta. A mai napig a dobogóceremónia szerves részét képező hagyományt tehát ő indította el alig több mint négy évtizeddel ezelőtt. Talán kevésbé lényeges, de sikerült javítaniuk az sebességi rekordon is, az 5232,9 kilométert átlagosan 218 kilométer/órás tempóval teljesítették.
Összesen hat darab készült a versenyautóból, és ezek csak az 1967-es 24 órás futamon, illetve a sebringi 12 órás megmérettetésen indultak. További különlegességük, hogy a többi GT40-el ellentétben ezek tisztán amerikai autók voltak, míg a GT40 korábbi változatai mind Angliában épültek. Ezért is feszít olyan büszkén a képen az autó mellett Caroll Shelby, hiszen az ő műhelyében készültek a máig egyetlen teljesen amerikai Le Mans-győztes csapat versenyparipái.
1968 és 1969 Ford GT40
Megváltoztak a szabályok 1968-ra, az új járművek a korabeli Formula 1-hez hasonlóan legfeljebb háromliteres motorral indulhattak. Az ötliternél kisebb erőforrással szerelt korábbi versenyautók még indulhattak, azonban ez a Mk II és a Mk IV kizárását jelentette. Az újabb versenyautókkal való sikeres közdelem érdekében rendkívül vékony, szénszál erősítésű poliészter lemezekre cserélték a karosszéria burkolatát. Így mind a két évben a John Wyer Automtoive Engineering autója nyerte meg a 24 órás viadalt, 1968-ban Pedro Rodriguez és Lucien Bianchi jóvoltából, '69-ben pedig Jacky Ickx és Jackie Oliver vitte győzelemre ugyanezt a versenyautót. Ezúttal egyébként a Porsche volt a fő ellenfél, az izgalmas párharc végén Ickx 120 méterrel a németek előtt futott be, megszerezve ezzel a Ford negyedik egymás utáni győzelmét.
Ebben az évben volt utoljára úgynevezett Le Mans-i rajt, amikor a célegyenes egyik oldalán sorakozó pilóták a startpisztoly eldördülése után átfutnak a túloldalon a haladási irányra közel merőlegesen várakozó gépükhöz, majd bepattanva abba beindítják, és kilőnek vele. A győztes Ickx ezzel szemben kényelmesen odasétált autójához, nyugodtan beült, meghúzta alaposan a biztonsági öveket, majd így a mezőny légvégéről rajtolt, ezzel tiltakozott e fajta, felelőtlen és veszélyes start ellen. Hiszen ekkor terjedtek el a mai is használatos többpontos biztonsági övek, amelyeket igazán jól csak a szerelők tudták kívülről meghúzni.
Workhorse Number Three névre hallgat az újkori Ford GT egyik prototípusa, amely szintén a híres Gulf Oil fényezést kapta. Nemcsak a zajszintet, remegéseket és zörgéseket vizsgáló autó kapott ilyen különleges festést, hiszen a futómű tesztelésére szolgáló Workhorse Number One a 67-es Mark IV piros ruháját kapta. A fekete üvegszálas karosszériaelemeket a projekten dolgozó mérnökök festették le, esténként egyesével a saját garázsukban
1967 Ford Mk II Ecurie Ford France
Bár a francia Ford képviselet autója nem nyerte meg a versenyt, hiszen a 13. órában kiestek, mégis itt a helye az autónak. Egyrészt, mert a modern Focus RS-ek öt különleges darabját az Ecurie Ford France készítette, másrészt a gép pilótái okán. Hiszen a kormány mögött Jo Schlesser és Guy Ligier váltotta egymást. Előbbinek számunkra talán inkább unokaöccse lehet ismerős, hiszen az azonos vezetéknevű Jean-Louis kétszeres Dakar-győztes, ám az utóbbi versenyző saját istállót is működtetett, valamint cége mopedautókat gyárt a mai napig. Harmadrészt pedig azért, mert ha Le Mans-ban nem is, de azért a legutolsó remisi 12 órás viadalon megszerezte az abszolút első helyezést.
1972 Capri RS 2600
Bizony, a Capri duplán is kakukktojás. Egyrészt nem GT40, másrészt nem is Le Mans-győztes. Hiszen „csak” a tizedik lett, ám a Capri nyerte meg 1972-ben a speciális túraautó kategóriát, sőt, a német Ford gyári csapata az összesített lista tizenegyedik helyét is elhódította. Ráadásul a típus '71-ben és '72-ben is megnyerte a túraautó Európa-bajnokságot.
Az RS2600 az európai Ford által 1969 és 1986 között gyártott sportkocsi első generációjának első csúcsváltozata volt, amely a négyhengeres motorok után egy 2,6 literes V6-ossal az orrában debütált. Emellett módosított felfüggesztéssel, rövid váltóval, könnyebb karosszériaelemekkel, belső szellőzésű féktárcsákkal és alumínium keréktárcsákkal is büszkélkedett, vagyis a mai Focus RS-ekhez hasonlóan az utcai, „köznépnek” szánt kiviteleknél is lényegesen sportosabb változat volt.
RS500
Az eseményen egy mattfekete szörnyeteget is szabadjára engedtek a Ford munkatársai, mégpedig a Focus RS500 egy példányát. A limitált, mindössze 500 darabos sorozat a kifutó RS hattyúdala alaposan felcsavart motorral. A nagyobb töltőlevegő-hűtő, a nagyobb áteresztésű légszűrő és leömlő, valamint az erősebb befecskendező jóvoltából 350 lóerő és 460 newtonméter az RS500 teljesítménye. Jól jellemzi a típus sikerét, hogy már a sima változatból is összesen 11 ezer talált gazdára, ám ennél is beszédesebb, hogy 263 kilométer/óra végsebességű, százra 5,6 másodperc alatt sprintelő RS500 angol piacra szánt 101 példánya a bejelentés után 12 óra alatt elkelt. Úgy látszik tehát, nem csak üres marketingfogás a régi idők legendás sikereit felemlegetni, hiszen a reklámok alapjául szolgáló mai típusra is büszke lehet a márka!
Bejelentkezés