
Mint a moziban
Igen, a bevezető csak olcsó fogás volt, hogy hivatkozhassunk kedvenc autós filmjeinkre. Azonban gondoljunk csak bele, hogy a tucatnyi autót összetörni a járművenként három ütközéssel számolva is alig több, mint egy félóra akció. Ám ehhez hosszú órákat dolgoznak előtte és utána a mérnökök, hogy felkészítsék a négykerekűeket és a berendezéseket, majd kiértékeljék az eredményeket. Miközben a filmvásznon ennyi csattanást két perc alatt simán lerendeznek...
Nem lustálkodtak tehát az Euro NCAP munkatársai az elmúlt hónapokban, hiszen összesen 13 autótípust törtek össze. Jól mutatja, hogy az intézet mekkora szerepet játszik a vevők biztonságról alkotott képének meghatározásában, ugyanis az áldozatok közül kilenc a maximális ötcsillagos minősítést szerezte. Ebből egy már másodszor járult a vágóhídra, miután az előző eredmény után erősítettek szerkezetén.
Az egyes autók képeire kattintva egy-egy szép és nagy ábrán nézhetjük meg, hogyan teljesített a kérdéses jármű a különböző teszteken.
Semmi bonyolult technikai leírás, csak mindenki számára könnyen érhető százalékok és kis tesztbábuk különböző színű sérülésekkel. Az alábbi táblázatból pedig megnézhetjük, hogy a négy delikvens, aki nem ötöst kapott, melyik versenyaszámban nem érte a legjobb minősítéshez (vagy a hármashoz...) szükséges minimumot.
| | Normalizált százalék | Súlyozott összpontszám | |||
| Elöl ülők védelme | Gyermekek védelme | Gyalogos-védelem | Biztonsági rendszerek | | |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() | ||
| 80 | 75 | 40 | 60 | 75 | |
| 65 | 60 | 25 | 40 | 60 | |
| 35 | 30 | 15 | 25 | 50 | |
| 30 | 25 | 10 | 15 | 35 | |
| 20 | 15 | 5 | 5 | 25 | |
Nem a méret a lényeg?! Bár a bent ülők számára megfelelő védelmet nyújt, az apró Audi A1 is képes csúnya sérüléseket okozni a pórul járt gyalogosoknak. Modern felépítésének köszönhetően jól megvédi az elöl ülőket és a biztonsági rendszerek tekintetében is viszonylag jól felszerelt.
A Ford C-Max és tolóajtós bátyja, a Grand C-Max, igen jó védelmet kínál az eölöl ülők számára, és jól látszik, hogy mind a gyerek utasok, mind a gyalogosok védelmére komoly hangsúlyt fektettek a tervezők.
Egyedül a törésteszten bukik le a kívül-belül modern Jaguar XF, hogy tervezésébe nem tegnap fogtak. Hiszen még bőven a Ford-éra utolsó éveiben készült a négyajtós nagymacska. Emiatt hiába rendelkezik aktív motorháztetővel és sebességhatárolóval, ezek nem tudták a maximumot nyújtani az időközben megszigorított követelmények között. Mivel az autót még az ostrocsapás tesztek bevezetése előtt álmodták meg, ebben sem teljesített túl fényesen, igaz, ebben sok aktív fejtámlás típus sem mutat fel meggyőző eredményt. A műszerfal egyes részei veszélyt jelentenek a vezető combjára nézve és az oszloppal való ütközés során is komoly a sérülésveszély.
Így kell ezt csinálni! Viszonylag egyenletes teljesítmény minden versenyszámban. Természetesen a Kia Sportage magas felépítése a gyalogosoknak nem különösebben kedvező, és a legkeményebb koncentrált behatást jelentő oszloppal való ütközés során a mellkasi védelem is csak közepes.
Lehet kritizálni az Euro NCAP egyes döntéseit, és aki veszi a fáradtságot, láthatja, hogy alkalomadtán meg is tesszük. A cikk alján megtalálható a júniusi eredményeket összefoglaló írásunk, amelyben a sebességhatároló létjogosultságát kérdőjelezzük meg. Ám objektív íróként a már hazánkban is tesztelt Kia Vengát, illetve ikertestvérét, a napokban Magyaroszágon is bemutatott Hyundai ix20-at egyértelműen a szervezet sikerei között kell elkönyvelni. Februárban már tesztelték a kis Kiát, akkor négy csillagot kapott az autó. A koreai és európai mérnökök nem elégedtek meg ezzel és a Venga/ix20 szerkezetében, védelmi rendszereiben és a hátsó ülésen is végeztek módosításokat, így immár ötcsillagos biztonságot nyújt az autó. Még így is kisautós a védelem, ám összességében sokkal jobban teljesített a jármű. Az elektronikus menetstabilizáló az eladott járművek döntő többségében megtalálható, így kaphattak érte pontot.
Mondhatnám, hogy no comment, de nem lehet elmenni szó nélkül a kínai Landwind újabb kísérlete mellett. Az elkövetkező években az indiai és kínai autók megérkeznek Európába, a Landwind CV9 egyterű forgalmazását például már jövőre szeretnék megkezdeni. Ennek ellenére úgy látszik, nem tanultak semmit az elmúlt években. Kontinensünkön nagyon nehéz jó törésteszt eredmények nélkül labdába rúgni, eddig ez egyedül a Dacia márkának sikerült háromcsillagos értékeléseivel. A Landwind már öt éve is próbálkozott betörni hozzánk a kívülről az Opel Frontera vonalait örökölt, és a mai napig gyártott szabadidő-autóval. Akkor csúfosan megbukott az autó az ADAC tesztjén (nulla, azaz 0 csillag...), míg a mostani egyterű éppen csak lecsúszott a háromcsillagos minősítésről. Csúnya narancssárga színek a bábukon, az elektronikus menetstabilizálót még hírből sem ismeri, és oldallégzsák híján az oldaütközési teszteket sem végezhették el. Nem hiszem, hogy gyermekeink anyja szívesen ülne bele ezek tudatában.
Kicsit sok a narancssárga a bábukon, de a legnagyobb Mini alapvetően jól teljesített a teszten. Örömteli, hogy magas felépítése ellenére kíméletes az elgázolt gyalogokkal szemben.
Már a menetpróba kapcsán is írtam, a Nissan Micra igen erősen költségoptimalizált termék. Olcsó kisautótól a négy csillag teljesen elfogadható eredmény. Ezen is látszik, hogy valóban kicsit lejjebb pozicionálták a terméket, hogy több vevőt elérhessenek a kedvező árral.
Apró modern egyterű maximális minősítéssel, ám az előrenyúló szélvédő és A-oszlop veszélyt jelent a gyalogosk számára. Ezen a bizonyítványon nincs mit magyarázni.
Az első pickup az Amarok, amelyet már a szigorúbb, 2010-es értékelés szerint is megvizsgáltak (összehasonlításképpen az előző generációs pikcupok esetében a másfél-két csillag számított megszokottnak a régi rendszerben). A platós haszonjárműről már jó sokat írtunk, teszten is járt nálunk, most egy igen szép törésteszt eredménnyel bővül a típus előnyeinek listája, egyedül az oszloppal való találkozás piros színe fájó pont.
Bajban vagyok egy kicsit a Passattal. A képeken (és a teszteken) még egy előző generációs, 1,9 literes dízellel hajtott autó szerepel, ám az Euro NCAP faceliftes típusról mesél, és a részletes eredményeket tartalmazó fájlban is már az új nemzedék gyári képét mutatják. Bár a bemutató kapcsán is írtuk már, hogy műszakilag sok tekintetben azonos elődjével, az új generáció számos ponton eltér elődjétől, így érdekes (különösen az átrajzolt orr miatt a gyalogosvédelem tekintetében), hogy mégis egy régit törtek össze. Mondjuk az ötcsillagos magasságba emelt lécet így is könnyedén megugrotta.
Az új, második generációs Volkswagen Sharan és ikertestvére a Seat Alhambra könnyedén megszerezte a maximális minősítést. Itt tényleg nincs mit mesélni, minden szép zöld vagy legfeljebb citromságra. Csak így tovább!
Az Euro NCAP negyedévente publikálja a legfrisebb eredményeit, a négy augusztusi tesztalany részletes ereményei erre a hivatkozásra kattintva tekinthetőek meg, míg a júniusi eredmények itt olvashatóak. A szervezet időközben elkezdte az aktív biztonsági rendszerek tanulmányozását és értékelését, ennek első lépcsőjéről is írtunk már. A következő törsteszteket 2011. február végén mutatják be, a jövő évben a határértékek és a súlyozsi arányok nem változnak még.
RSS

























Bejelentkezés