
Régi bakancs

A kerek születésnapot jövőre egész éven át tartó rendezvényekkel ünnepli majd a Renault, így többek között februárban a párizsi Rétromobile kiállítás sztárja lesz az R4, júliusban pedig a Loire-völgyi kastélyokat látogatják sorra a világ minden tájáról érkező négyesek. Mi azonban előástuk a családi fotóalbumot e több évtizedes pályafutásra emlékezve!

Természetesen a kínos pillanatok után az ünnepelt igyekszik gyorsan az album előnyös képeihez lapozni. A Renault 4 számára sokáig rendeztek típuskupát autókrosszpályákon, de még a Párizs-Dakar rali harmadik helyét is megszerezte 1979-ben. 2011 januárjában a Monte Carlo historic futamán indul majd három teljesen restaurált raliautó, az egyik gép volánja mögött a márka legendás pilótája, Jean Ragnotti ül majd
A lázadó ifjúkor: a farmernadrág mintájára tervezték a Renault 4-et, e ruhadarab is ekkoriban vált elfogadottá
Olyan autót szerettek volna, amely megfelel a hatvanas évekkel elérkezett változásoknak, olcsó és jól variálható
Korábban a Renault szinte csak a városlakók számára kínált autókat, a Citroën e tekintetben előrébb járt a 2 CV jóvoltából. Ám a Renault jól fel is tudta használni a Kacsával szerzett tapasztalatokat, igaz, a képen is látható, nagyon fapadosnak szánt R3 mindössze egy évig szolgált
Az újonnan kialakuló félig városias, félig falusias külvárosok, agglomerációk számára akartak autót tervezni...
...olyat, amellyel a hétköznapi munkába járás és a hétvégi kirándulás is kivitelezhető
![]() | ![]() |
![]() | A nők is egyre fontosabb szerepet játszanak a társadalomban, egyre nagyobb számban dolgoztak, vezettek. Ezt jól szemlélteti az egyik francia divatlappal közösen tervezett Parisienne-kivitel |

A társadalmi átalakulást az e korból származó különleges reklámjárművek kapcsán már megemlítettük, a francia kerékpárosversenyeket kísérő gördülő reklámokat bemutató írásunk a képre kattintva olvasható
Amerikában is hasonló változások mentek végre ekkortájt. A városiasodás, az autópályák, a televízió új kort hozott el az új kontinensen. A második világháború idejéből származó guruló világkiállítás a képre kattintva ismerhető meg
1956-ban indult a 112-es jelű projekt, miután a 4 CV utódjának szánt típus 1949-ben indított fejlesztése kudarcot vallott. 350 ezer frankos alapárat tűztek ki célul, akkoriban még igencsak szokatlannak számított, hogy egy megszabott árhoz tervezzenek autót
A sík padló, az ötödik ajtó vagy éppen a többek között a tágulási tartályos zárt hűtőkörnek köszönhető alacsony karbantartási igény újdonságnak számított ekkoriban
A spártai belterű típusnak eredetileg a Dauphine motorját és váltóját szánták költségkímélési célból. Az 1961-ben, a Párizsi autókiállításon debütált Renault 4 különlegessége a motor előtt elhelyezett váltó, az azt működtető rudazat és az esernyőnyélre emlékeztető váltókar. No lám, nem ma találták fel a középkonzolra helyezett váltókart...
Mindenképpen kishaszonjárművet is szerettek volna építeni az új típusból, ezért az előd farmotoros felépítését elvetették. A Renault 4 volt az első elsőkerék-hajtású Renault személyautó!
603, 747, 782, 845, 956 és 1,108 köbcentiméteres motorok dolgoztak az R4 orrában, a kezdetben háromfokozatú kézi kapcsolású váltó 1967-től egy áttétellel bővült. Az R3 alapmotorja 22,5 lóerő teljesítményű, míg a legerősebb 34 lovas volt
Rendkívül nagy újdonságnak számított az ötajtós, ferdehátú felépítés a hatvanas évek elején. Érdemes megnézni az Év Autója korai díjazottjait, nem véletlen, hogy a Renault 16 is elhódította e címet

Ám egy ilyen hosszú pályafutás elképzelhetetlen a dolgos hétköznapok nélkül! A Renault 4 zárt kisárusszállító és pickup kivitelben is készült. A zsiráftető jóvoltából hosszú tárgyakat szállíthattak a Fourgonnette rakteréből kilógatva
A Fourgonnette erősödött az évek folyamán, hiszen teherbírását később 400 kilogrammra növelték, míg nyolc centiméterrel hosszabb variánsa 440 kilót is elbírt
Személyszállító kivitelben is gyártották, az ilyen variánsokból alakult ki mára a Fiat Doblóhoz vagy a Volkswagen Caddy-hez hasonló modulegyterűek kategóriája
![]() | ![]() |
| Nem csak kisiparosként dolgozott az R4, de az évek során „Sárga Angyalként”, postásként és csendőrként is vállalt munkát | ![]() |

Az üveg nélküli C-oszlopokkal készült, belépőváltozatnak szánt R3 gyorsan kiesett a kínálatból
![]() | ![]() |
| Fotó: Snoopy1974 | Fotó: Snoopy1974 |
| 1977-ben kapta meg a modernebb műszerfalat az R4 | |
.
A SINPAR összkerékhajtású kivitelt is készített az R4-ből, amely még a Dakar ralin is tisztességgel helyt állt

Nyitott tetős variáns: Plen Air
A Mini Moke és a Citroën Méhari mintájára Rodeo jelzéssel egy jópofa strandautót is építettek
Reméljük, a Renault 4 megmarad az autós történelemírók emlékezetében legalább annyi évig, mint ammennyi gyümölcs és levél látható a képen!
RSS
























Kommentek:
Bejelentkezés