Bemutató

Alapjaiban megújulva érkezik az új Renault Master

Olvasson többet a témában! Master, Renault, bemutató, Rolling Tons
2010. május 26. 10:41 | Írta: Baranya Pál
Átfogó megújításon esett át a Renault kishaszonjármű-palettája, amely legjelentősebben a Mastert érintette. Szinte minden porcikájában megújult, a karosszériától a hajtásláncon át egészen a raktérig és a vezetőfülkéig.

Igazi „régi motoros” az áruszállítók között a Renault Master, hiszen a gyár hosszú ideig csak apró változtatásokkal próbálta megőrizni az egyébként sikeres típus versenyképességét. Mostanra azonban elkerülhetetlenné vált az alaposabb megújítás, amely során az autó egyetlen porcikája sem maradt érintetlenül.

Alapjaiban újragondolták az új Master elejét a Renault szakemberei, az új generáció hatalmas, függőlegesen álló fényszórókat és szintén nagyméretű, mélyre húzott hűtőrácsot kapott. A masszív kinézetű, fényezetlen lökhárító túlnyúlik a fényszórókon, a ködfényszórókat pedig alaposan besüllyesztették, így kisebb koccanások esetén nem sérülnek a költségesen cserélhető lámpatestek.

Idomult a haszonjárművek mai divatjához a Master,
de az igazi újdonságok a lemezek alatt lapulnak

Praktikum a köbön
Külső megjelenésével összhangban a Master vezetőfülkéje is megújult. A Renault személyautóit idéző, korszerű hatású műszerfal és a vezetői környezet számos praktikus tárolóhelyet foglal magában. A szélvédő teljes szélességében három részre tagolt tetőpolc húzódik, a kesztyűtartó felett két nyitott rekesz is várja a holmikat, de a műszerfal legkülönfélébb részein és az ajtókárpiton is több kisebb-nagyobb mélyedést alakítottak ki. A különlegességek közé tartozik az ajtókárpit fedeles rekesze, amelyben biztonságosan tárolhatók a gyakran használt tárgyak. A menetokmányok, illetve egyéb dokumentumok rendezett tárolását a középkonzol összecsukható, csíptetőt is tartalmazó íróalátétje könnyíti meg, míg a középső ülés háttámláján kifejezetten laptopok számára kialakított, forgatható asztalka, illetve két további italtartó található.

Egyetlen négyzetcentiméter sem maradt kihasználatlanul

Variációk egy témára
Gyökeresen átalakult a motorkínálat is, a palettán csupán az új 2,3 literes, közös nyomócsöves dCi dízelmotor szerepel, 100, 125 és 150 lóerős teljesítményszinttel. Az Euro 5 minősítésű erőforrás kiviteltől függően az első és a hátsó kerekeket is hajthatja, előbbi esetben keresztben, utóbbiban hosszában építik be a motortérbe. A gyári adatok szerint az új erőforrással átlagosan egy literrel kevesebb üzemanyagot éget el az új Master az előző generáció hasonló motorteljesítményű változataihoz képest, az alapváltozat átlagfogyasztási értéke mindössze 7,1 liter száz kilométerenként.
A legerősebb, 150 lóerős motorverzió változó geometriájú turbófeltöltővel készül, legnagyobb nyomatéka pedig 350 newtonméter, szemben a gyengébb erőforrások 285, illetve 310 newtonméteres csúcsnyomatékával. Alapáron valamennyi motorhoz hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó társul, de a két erősebb motorverzióhoz automatizált váltó is rendelhető. A kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást elősegítő Freeshift fokozatkijelző valamennyi kivitel alapfelszereltségének része.

Keresztben és hosszában is a motortérbe kerülhet a 2,3 literes dCi egység

A gyár szerint összességében 40 százalékkal csökkentek a Master üzemeltetési költségei, ami 150 ezer kilométerre vagy négy év futásra vetítve megközelítőleg 130 ezer forintos megtakarítást jelent. Ez a kedvezőbb üzemanyag-felhasználás mellett a 30-ról 40 ezer kilométerre nyúlt olajcsere intervallumnak, a gondozásmentes láncos vezérműnek, a 20 százalékkal hosszabb élettartamú féktárcsáknak és fékbetéteknek, illetve a 120 ezer helyett immár 160 ezer kilométerig használható hűtőfolyadéknak köszönhető.


A nagyobb méretválasztéknak köszönhetően a Master zárt furgon akár 17 köbméter árut is szállíthat

Választható hajtás
A hátsókerék-hajtás bevezetése a Master eddig is széles modellkínálatának további bővítését tette lehetővé. Újdonság az L4 hosszúság, amelyre akár 22 köbméteres, 4,38 méter hosszú felépítmény is építhető. A hátsókerék-hajtású modellek alapáron tartalmaznak menetstabilizáló elektronikát és kipörgésgátlót, a differenciálzár feláras extra. A dobozos változatoknál a pótkerék a padlólemez alá költözött, így már nem foglal értékes helyet a raktérben. Az új Master gyári dobozos felépítménnyel 8-17 köbméteres rakteret, illetve legfeljebb 2254 kilogramm hasznos teherbírást kínál.
A Mastert elöl 302 milliméter átmérőjű, belső szellőzésű féktárcsák, hátul 305 milliméteres, tömör féktárcsák lassítják, a blokkolásgátló, a motornyomaték-szabályzás és a vészfékrásegítő az alapfelszereltség része. Az új fékrendszer jóvoltából az alapkivitelű, elsőkerék-hajtású Master féktávolsága a gyári adatok szerint száz kilométer/órás sebességről 44,7 méter, ami a kategória legjobbjai közé tartozik. A hátsókerék-hajtású modellnek 46,6 méter szükséges mindehhez. Ha mégis bekövetkezne a baj, vezetőoldali és dupla utasoldali légzsákok, illetve oldallégzsákok csökkentik a baleset hatásait. Valamennyi biztonsági öv erőhatárolóval és előfeszítővel készül.
A generációváltással nagyot ugrott előre a kissé már a tömegbe szürkült Master. A választható hajtási mód, a kibővült méretválaszték és az új motorok révén számos területen háttérbe szorítja a Mascottot is.

Nincs könnyű dolga a Master legújabb generációjának, a haszonjárművek ezen szegmense sokat fejlődött az elmúlt évek során

A témáról bővebben olvashat a Rolling Tons magazin 2010. áprilisi lapszámában! 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó