RSS
Országjáró
Álomcsapda napló
2011. január 5. 12:38 | Írta: Pechtol Attila
Hogy hét ember így összejött, az egy csoda. Önmagában. Mert felnőttként mindenki ügyvéd, orvos, salesman, tanár, bankár, családapa.
„Az indián kultúrában az álomfogó egy kézzel készült tárgy, aminek alapját egy fűzfából készült karika adja, melyre laza hálót szőnek. Ezt díszítik személyes illetve szentelt kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel.” – Wikipédia/Álomfogó
„Indián varázseszköz, távol tartja a lidércnyomást.” – Stephen King: Álomcsapda
A projekt neve
Dreamcatcher, a regény, a film. Négyen. Egy téli hétvége távol a világtól, ennyi maradt, évente egyszer. Mert felnőttként mindenki ügyvéd, orvos, salesman. Tanár. Bankár. Családapa. A régi haverság, a gyerekkori, az, ami igazi, kikezdhetetlen, feltétlen – tudjuk, tapasztaljuk: elsorvad, megeszi minden más. Hogy a világ nem úgy működik, mint akkor. Hogy más idők járnak. Hogy nincs idő, energia, pénz, akarat. Lehetőség.
S a téli hétvége, évente egyszer: összeköt. Megőriz. Egy hétvége a múltból, múltról, a múltért. A világ elfelejtve, s az is, hogy ki az ügyvéd, orvos, salesman, tanár, bankár, családapa. A kicsinek tűnő, de nehéz projekt neve: Álomcsapda. Köszönet Stephen Kingnek az ötletért. S mi az ötletből hagyományt teremtünk.
A falu
Terény Nógrád megye erőssége. Apró falu, légvonalban egyenlő távolságra Balassagyarmattól, Rétságtól, Pásztótól. Nem zsák, de mégis az. Nincs átmenő forgalom, ide csak az jön, aki ide jön. Azt hinnénk, az ilyen hely érdektelen, azt hinnénk, jobb, ha elkerüljük, mert nem találunk itt semmit. Tévednénk. Szokás szerint. Sőt. A szokásosnál nagyobbat.
Ki gondolná, hogy errefelé, a Terényhez tartozó Kiskérpusztán töltötte gyermekéveit Szent-Györgyi Albert. C-vitamin, paprika, Nobel-díj: ez ugrik be mindenkinek a névről, Kiskérpusztáról kevesen hallottak. Ahogy arról is, hogy emberünk nem csak elismert biokémikus volt, hanem aktív politikus, akinek a neve esetleges miniszterelnökként is felmerült a világháború után. Szuperkém? A harcok alatt Kállay őt küldte Isztambulba, hogy tárgyaljon a Szövetségesekkel az átállásról. Mondják, emiatt Hitler személyesen rendelte el a letartóztatását. Micsoda erős ember lehetett, aki 54 évesen otthagyja az országot, ahol már nevet szerzett magának, csakhogy még évekig gyanúval tekintsenek rá új hazájában, Amerikában. A volt kastély helyén ma emlékpark, Terény központjában a tudós-kém-politikus-erős ember mellszobra áll. Úgy tűnik, errefelé tudják, hogy az emlékezés fontos és elég ügyesek is, hogy ezt tárgyiasítsák. Mi lenne ebből az országból, ha mindenhol így emlékeznének arra, amire emlékezni kell?
Orsósmagnó-múzeum: influenza miatt zárva
Helyi különlegesség az Orsósmagnó (értsd: reel to reel, szalagos) Múzeum (Kossuth utca 10). Állítólag minden magyar gyártmányú modell megtalálható a kiállításon, bemutatva tizennégy másik ország hasonló technikáját is. Állítólag minden készüléken a gyártás évének megfelelő zene szól. Állítólag mindez jelentős mikrofon és hangszalag gyűjtemény kíséretében. Állítólag. Mert be nem jutunk, pechünk van. A bácsi, aki beengedne, influenzás. Helyettes nincs, vagy csak nem voltunk elég erőszakosak, hiszen sohasem vagyunk azok. Nagy kár (szokott mottónk ismét áll: ide még visszajövünk).
Mozgó harangláb vagy Noé félkész bárkája?
A Szent-Györgyi szoborhoz közel hajó alakú harangláb áll. Harangot nem találtunk benne, de talán jobb is, így nem rémisztettük a helyieket fölösleges kongatással. Mert kipróbáltuk volna, az biztos: ha útikönyvünk igazat ír, nem csak a harang, hanem a görgőkre szerelt szerkezet egésze mozog, ha beindítják. Ha Egely György kicsit dolgozna rajta, talán lenne egy látványos örökkongónk. Ránézésre a váz képes lehet a nagy feladatra, elég összetettnek tűnik.
Minden magára valamit is adó kirándulás kihagyhatatlan állomása a helyi kiskocsma. Tudjuk, nem véletlen, hogy a kéktúra pecsételő-pontjainak jelentős része ilyen helyeken található. Terényen persze szó sincs kéktúráról, de világos, hogy erről nem a kocsma tehet, ezért nem büntethetjük, be kell mennünk. Kérünk egy unikumot, s meglepődünk, hogy a feles tényleg 0,5, nem ehhez vagyunk szokva. A srác rendes velünk, még azt is elmondja, hogy este a szomszédban „bál” lesz, ott lesznek a helybéli lányok. Mosolygunk, nem ezért jöttünk. A csaposnak egyébként úgy pörög az agya, hogy alig bírjuk követni, amit mond. Észrevesszük, nem vagyunk egyedül: a betompult helyi alakok sem képesek rá, igazából… esélyük sincs.
Trombitás Niké és valami, ami hasonlít a willendorfi vénuszhoz
Amilyen kicsi a falu, olyan sok az apró látnivaló: istállógaléria, tájház, szoborpark. A legfurcsábbnak egy kb. 6 méter magas, fémlemezből készült alak tűnik: Trombitáló Niké. A győzelem görög istennőjét kevesebben ismerik, mint római megfelelőjét, Viktóriát, pedig minden olimpiai medál hátoldalán ő látható. Igen, igen, igen: nem véletlenül cseng ismerősen, tőle kölcsönözte a nevet a sportszert/sportruházatot gyártó nagy multicég (David C. Korten után: transzcég?). Az itteni Niké-ábrázolás tele van energiával, úgy fújja a trombitát, hogy majd’ hanyatt esik. Olyan, mintha harcba hívna, holott nyilván a győzelmet ünnepli. Pedig micsoda különbség.
Valamit megzavartunk menetelés közben
A csapat
Csalunk. Nem négyen vagyunk, hanem heten. Nem felelünk meg a könyvbéli sablonnak. Kibővített Álomcsapda. Nincs baj, a cél ugyanaz. Az egyik sráccal már az általános iskolát is együtt kezdtük, a többiek sem sokkal későbbi ismeretség. Hogy így, együtt idejövünk, az egy csoda. Mert felnőttként mindenki ügyvéd, orvos, salesman, tanár, bankár, családapa. Az egyikünk már nyugdíjas. Valakire ez korán rácsap. Mégis (vagy épp ezért?) ő a legvidámabb közülünk, kihagyhatatlan tag. Nem mintha egyébként hiány lenne jó hangulatból, ez nem az a csapat.
Vár-hegy: alattunk fél Nógrád-megye és pihenő az egyetlen szélvédett helyen
A vár
A szomszéd település Szanda, fő nevezetessége a húszhektáros védett terület közepén, tszf 528 méter magasságban emelkedő várrom. Az 1200-as években épült, háromszáz évig használták, illetve dehogyis: a mai napig jó szolgálatot tesz a kirándulóknak. Nem úgy, mit ikertestvére, a tőle nyugatra lévő Péter-hegyen emelt erőd, aminek ma már nyomát sem látni, csak ha utánaolvasunk, akkor tudjuk meg, hogy ott volt. Képzeljük el, micsoda látvány lehetett két, egymáshoz ilyen közel épített vár ezen a dimbes-dombos, határtalan területen. Gondoljunk bele, hogy az akkori országnak mennyivel fontosabb része volt ez, mint ma, ha ennyire védeni kellett.
Mielőtt fölmegyünk a várhoz vagy éppen miután lejöttünk (opcionális), érdemes Szandán körbenézni. Az út mellett álló kis Szűz Mária-káponka (kápolna) öltöztetett alakja szinte játékbaba: infónk szerint keze-lába mozgatható (bár nem teszteltük). A jellegzetes, szépen, tisztán, rendezetten tartott palóc házak megérnek egy körbenézős sétát, mit ahogy Szandaváralja néhol meglepő szögben emelkedő utcái is.
Piroxénandezit. Nem csak geológusokat érdekelhet
A ház
Már a honlapja alapján is szimpatikus volt a hely, ideális az Álomcsapda projekt kivitelezéséhez. Régi, elhagyott parasztházat újítottak fel néhány éve s látszik, hogy azóta is szeretettel gondozzák. Jól fölszerelt, mindent találunk és annál többet is. A mosogatógép kifejezetten meglepő. Csocsóasztal, társasjátékok, DVD-lejátszó és hozzá filmek. A szomszédban lakik Marika néni, aki nagyon baráti áron gondoskodik az ebédünkről, vacsoránkról és akkorra készíti el, amikorra kérjük. Nagy kedvesen áthozza, fényképezkedünk vele, beszélgetünk néhány szót. Kóstolás után egyöntetű a csapat véleménye: soha ilyen finom szilvásgombócról még csak nem is hallottunk! Marika néni egy zseni! (A kijelentés áll annak ellenére, hogy mindannyiunk anyukája – külön-külön is – szintén ilyen értelemben vett zseni.)
Kis füzetet találunk a Terényben igénybe vehető programokról: istálló-látogatás, gombászkodás, palóc népviselet felpróbálása, népdalok tanulása, lovaglás, „csacsifogatolás” és a kedvencem: „parasztudvar megtekintése”. Minden valahogy ki van találva, mégha nem is nekünk szól. Családbarát. Mi meg nagy vagányan álomcsapdázni jöttünk ide. Nem baj. Előszedjük a borokat, ez az, ami nekünk való.
Hajnali harmat csöpög a csipkebogyóról
Az ünnep
Egy hétvége távol a világtól, minden elfoglaltságtól, régi haverokkal. Álomcsapda. Szükség van ünnepekre, saját ünnepekre. Áldozni kell érte. Időt. Energiát. Nem is pénzt, nem azon múlik, hiába mondjuk. Elszánáson.Hogy hét ember így összejött, az egy csoda. Önmagában. Mert felnőttként mindenki ügyvéd, orvos, salesman, tanár, bankár, családapa. Felnőttként csak az eléjük tolt, legtöbbször semmitmondó ünnepek (ünnepnek mondott napok) vannak a hétköznapok között. Mert felnőttként a világ nem úgy működik. Felnőttként más idők járnak. Nincs idő, energia, pénz, akarat, lehetőség. Pedig ki kell találnunk a saját ünnepeinket, menekülni a fásultság, az infarktus, a közönségesség, a szürkeség elől. A projekt neve: Álomcsapda.
Az írás eredetije az Autóteszt magazin 2009 márciusi számában jelent meg.
Az Országjáró rovattal kapcsolatos megjegyzéseket, ötleteket, kérdéseket, kritikákat rendületlenül várjuk a pechtol@autoteszt.com mailcímre.
Az Országjáró/Világjáró rovat legutóbbi írásai:
Bejelentkezés