2011. február 1. 07:37 | Írta: Boér Máté
A Prius sikerét meglovagolva teljes hibrid modellcsalád kifejlesztése mellett döntött a Toyota. Már az év végén érkezik az ötajtós Prius első testvére.
A Detroiti Autószalonon nagy meglepetéssel állt elő a Toyota, bemutatták a sorozatgyártásra érett Prius V egyterűt. Nem véletlen, hogy az újdonság leleplezésére itt került sor. Amióta a globális felmelegedés, a fenntartható fejlődés és az ökológiai lábnyom széles körben ismert fogalmakká váltak, sikk lett Prius-szal járni. Az első generáció 2000-ben jelent meg és azóta 995 000 példányt értékesítettek Észak-Amerikában, a típus legnagyobb piacán. A most futó harmadik generáció a tengerentúlon a Toyota három legkeresettebb személyautója közé tartozik. Ezért döntött úgy a japán márka vezetősége, hogy a jelenleg a kínálatban szereplő Prius és a kísérleti üzemben használt Prius Plug-in Hibrid (PHV) mellé további hibridek érkeznek.
 |
| 2012 második felétől így nézhet ki a Toyota Prius modellcsalád palettája. A bal felső képen látható Prius PHV-t egyelőre csak az Egyesült Államokban fogják árusítani |
V, mint variálható, az alapverzióhoz képest ez a hibrid egyterű legfőbb vonzereje, amellyel a fiatalos, aktív életet élő családokat célozza meg a Toyota. Egy családról lévén szó, a Prius V is ugyanarra a padlólemezre épül, mint az idősebb rokon, és nem meglepő módon ugyanaz a Hybrid Synergy Drive hajtáslánc mozgatja.
 |
| Az alapoktól tervezték újra a V-t, hogy ne egy ormótlan puttonyos legyen. Az egyterű méretei ellenére megőrizte a jellegzetes ék alakú formát |
Jelentős változás a méreteket nézve tapasztalható, a magasabb karosszéria tágasabb belső teret, kényelmesebb hátsó üléseket és nagyobb csomagteret eredményezett. A csomagok szállítására a gyári információk alapján 971 literes tér áll rendelkezésre, ez minden bizonnyal csak plafonig pakolt raktér esetén igaz.
 |
| Alacsony fogyasztás és tágas tér, igencsak slágergyanús kombináció. A vevők rohamának egyedül a magas ár szabhat gátat, hazánkban jelenleg 7,5 millió forint az ötajtós Prius indulóára |
A 60:40 arányban osztott hátsó üléssor mozgatásával négy különféle formában variálható az utastér. Praktikus megoldás, hogy a hátsó ülések ledöntése mellett az anyósülés támlája is síkba dönthető, így hosszabb tárgyak szállítása is kényelmesen megoldható.
Az ötajtós Priushoz hasonlóan a Prius V alapfelszereltsége is igen gazdag, kulcsnélküli indítás, elindulást segítő automatika és tolatókamera teszik könnyebbé a tulajdonos hétköznapjait.
 |  |
| Újdonság, hogy az osztott tetőablak nem üvegből, hanem speciális hőszigetelő gyantából készül. Ugyanekkora méretű üvegtáblákhoz képest negyven százalékkal könnyebb az átlátszó gyanta |
A Prius V az egyike az első Toyotáknak, amelyekben már az új, Entune multimédia rendszer szórakoztatja az utasokat. A rendszer egyik legérdekesebb újítása, hogy az okostelefonokkal Bluetooth-on keresztül szinkronizálható és a telefonon használt alkalmazásokat is kezeli, így vezetés közben képes megjeleníteni a friss tőzsdei árfolyamoktól az aktuális moziműsoron át szinte mindent. Fontos biztonságtechnikai fejlesztés, hogy akár az SMS illetve az e-mailek felolvasására is képes, így a sofőrnek egy pillanatra sem kell telefonját nézegetnie.
 |
Továbbra is furcsa látvány, hogy a kormány mögött nincsenek műszerek. A Priushoz hasonlóan a V is gombnyomásra indul, a fokozatmentes automatikus váltó négy üzemmódban, Normal, Power, Eco és EV állítható |
A Prius V első példányai már az idei év végén megérkeznek a tengerentúlra, hazai értékesítéséről még nincs információ.
Prius C koncepció
Az egyterű mellett a későbbiekben lefelé is bővül a hibrid kínálat, legalábbis erre utal a szintén Detroitban bemutatott Prius C koncepció. A kisméretű városi autó kedvező áron, kifejezetten városi használatra készül majd. A képeken látható példány természetesen messze nem a gyártásra kész állapotot tükrözi, de legalább nagyjából sejthetjük, hogy egy divatos kis városlakó lesz a legkisebb hibrid. A környezettudatos fiataloknak szánt C bemutatása 2012 első felében várható.
 |  |
| A Scionokhoz hasonló divatos, fiataloknak szánt városi hibrid lesz a 2012-ben érkező Prius C |
Prius PHV
Az elektromos hálózatról, tehát akár otthon, a garázsban is tölthető Priusból jelenleg már egy több, mint 150 példányból álló kísérleti flotta járja Amerika nagyvárosait. A konnektorból „tankolható” modell lényegében annyiban tér el a hagyományos hibridtől, hogy nagyobb és külső áramforrásról is tölthető akkumulátorainak köszönhetően tovább használható EV, azaz tisztán elektromos üzemmódban, amikor nem fogyaszt üzemanyagot. A lítium-ion akkumulátorok 220 voltos hálózatról akár 1,7 óra alatt teljesen feltölthetőek. Óránkénti száz kilométeres sebességgel autózva 21 kilométer megtételére képes a PHV miközben csak áramot használ, a cellák lemerülése után automatikusan hibrid üzemmódra vált. Európa számára rossz hír, hogy a PHV csak abban a tizennégy amerikai államban lesz kapható, amelyek a Prius eddigi eladásainak hatvan százalékát adják.
Bejelentkezés