2011. március 9. 14:20 | Írta: Schermann Sándor
Újjáéledése után a legszebb az izzó parázsból felszárnyaló főnixmadár, nincs ez másképpen a Saab márkával sem, amely egy izgalmas tanulmánykupéval jelzi az új kor hajnalát.
Valamivel több mint egy éve kezdett új, „önálló” életet a svéd Saab, ekkor került ki a General Motors fennhatósága alól. Tavaly a holland központú Spyker uralma alá került a cég, az átvétel nem volt zökkenőmentes, hiszen azóta a Spyker arra a döntésre jutott, hogy idén eladja eredeti érdekeltségét, vagyis a vállalat sportkocsigyártó részlegét, hogy a Saabra koncentrálhasson (azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Spyker korábbi orosz tulajdonosa, aki ellen a GM tiltakozott és ezért kivásárolták a cégből, vásárolja most vissza a sportkocsi-manufaktúrát). Az elmúlt egy évben a Saab piacra dobta az új 9-5 limuzint és érkezik a 9-4 szabadidő-autójuk is, illetve szorgalmasan dolgoznak a legendás 92 mintájára épülő új kisautón. Az egyéves szingli-születésnapot nagyszabású Függetlenségi Nappal ünnepelte a márka, még egy limitált példányszámú autóval is meglepik rajongóikat.
 |  |
 |  |
 |
| Mindössze 366 példányban készül majd a Saab 9-3 Convertible Independence Edition, büszkén ünnepelve a márka függetlenségét. A narancssárga kabriók az 1,9 literes, 180 lóerő teljesítményű dízelmotorral vagy a 220 lovas kétliteres turbós benzinmotor hagyományos vagy BioPower (E85 és benzin keverékkel is üzemképes) változatával rendelhetőek |
Genfben már a márka történelmének új fejezetébe pillanthattunk bele, hiszen az igazán nagyszabású tervek még csak ezután következnek. Erről tanúskodik a 2+2 személyes PhoeniX tanulmányautó. A felfelé nyíló ajtókon keresztül megközelíthető utasteret minimalista belső dizájn, illetve az egykoron a márka haszonjárműves ágát képviselő
Scania teherautóihoz hasonlóan a vezető felé fordított középkonzoli kijelző jellemzi. A praktikumról sem feledkeztek meg, így az autó farában ötletes rögzítőrendszert és síkba dönthető hátsó üléseket találunk.
Ha a LED lámpákat nem is, azonban az új hűtőmaszkot az ígéretek szerint a jövőben a szériagyártású típusokon is viszontlátjuk majd
Az autó orrába 1,6 literes, a twin-scroll turbófeltöltővel lélegeztetett benzinmotort szereltek. A 200 lóerő teljesítményű egység változó szelepvezérlésű, és pillangószelep helyett a szelepnyitás mértékével változtatják a hengerekbe jutó levegő mennyiségét (ezeket a megoldásokat
a BMW X1 xDrive28i menetpróbája kapcsán a közelmúltban részletesebben elmagyaráztuk). Az egység legnagyobb nyomatéka 250 (túltöltéssel rövid időre 270) newtonméter 2000-5000 fordulat/perc között. A keresztben beépített motor hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltón keresztül hajtja az első kerekeket.
A következő 9-3 nemzedék alapjaira épül a mindössze 0,25-ös légellenállási együtthatójú PhoeniX tanulmány
Bár stop-start rendszer és regeneratív fékezés is szerepel a PhoeniX kelléktárában, az igazi takarékossági ütőkártya a hátsó kerekeket forgató 25 kilowatt teljesítményű villanymotor. Ezt a csomagtartó padlója alá szerelt kis, 1,1 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor táplálja. Az ötliteres átlagfogyasztást ígérő hibridrendszer és a benzinmotor később sorozatgyártásba kerül majd.
A jármű oldala, illetve alja alatt a levegőt trükkösen elvezető aerodinamikai megoldások, valamint Kamm-fenék jellemzik a PhoeniX-et
Mivel mind a négy kerék hajtott ezért a takarékos és sportos üzemmódok mellett a téli csúszós utakon is helyt álló programot is kínálhat a tanulmányt. Ez a trükk a hagyományos, mechanikus összkerékhajtáshoz képest 15 százalékkal alacsonyabb fogyasztást eredményez. Gazdaságos módban a villanymotor igyekszik a benzinmotort tehermentesíteni, míg sportmódban a villanymotor kisimítja a váltáskori bólogatást. Ráadásul ilyenkor a hátsó kerekek aktív nyomatékszabályzása gondoskodik a gyors kanyarvételről. A teljes erőbedobással dolgozó elektromotor 1,5 másodpercet faragott a sprintidőből, így a 234 lóerő összteljesítményű koncepció 5,9 másodperc alatt gyorsul százra álló helyzetből.
 |  |
| Az Android operációs rendszerre épülő IQon a jövő Saabjainak fedélzeti szórakoztató- és kommunikációs platformja, a folyamatos internetkapcsolatot biztosító rendszert a PhoeniX esetében egy nyolccolos érintőképernyő segítségével vezérelhetjük. Már elkezdték az IQon valós körülmények közötti (vagyis céges autókba szerelt) bétatesztelését. Szívet melengető részlet a márka első személyautójára, az Ursaab prototípusra utaló ikon a képernyő bal fölső sarkában |
 |  |
| Harmadik féltől származó programokat is telepíthetünk, illetve vásárolhatunk majd rá (természetesen csak a svédek által jóváhagyott alkalmazások kerülnek be a kínálatba), a fejlesztők az autó érzékelőinek több mint 500 jeléhez férnek hozzá. Például a sebesség, a gyorsulás, a GPS-pozíció vagy a teljesítmény mellett a külső hőmérséklet, a légnyomás, sőt akár a nap autóhoz viszonyított helyzete is elérhető lesz. Ez határtalan lehetőségeket rejt, a lehetséges felhasználások között például az autó aktuális diagnosztikai állapotának megfelelő online szervizidőpont-egyeztetés is szerepelhet |
 |  |
| Aeromotional dizájn a neve a Saab repülős múltjából táplálkozó új formanyelvnek |
Az osztottan dönthető hátsó üléstámlák jóvoltából majdnem két méter hosszú, közel sík padlós csomagtér alakítható a szintén Genfben debütált 9-5 SportCombi farában. Az akár motoros mozgatású ötödik ajtóval is rendelhető, ősszel érkező kombi rakterének befogadóképessége 527-1600 liter
Bejelentkezés