
Családi hétvége Darth Vaderrel
Bizton állíthatjuk, hogy az idén ötödik alkalommal hazánkba látogató World Series by Renault programsorozat töretlen népszerűségnek örvend, a változékony időjárás ellenére is tömve voltak a Hungaroring parkolói és a célegyenes mellett húzódó lelátók is. A program szinte semmit sem változott a tavalyihoz képest, de ennek nem is éreztük szükségét. Érdekes lenne megtudni, hogy az ingyenesen látogatható versenyhétvége mennyi új érdeklődőt vonzott, és a több tízezer látogató közül mennyien visszatérő vendégek? Szerkesztőségünk negyedik alkalommal vett részt a Renault remek rendezvényén, eddig minden évben találtunk valami olyan eseményt, amely miatt úgy éreztük, ott a helyünk!
![]() |
| A versenykamionok mellett több érdekességet is tartogatott a Renault Trucks kiállítási területe. Képünkön a Cape to Cape expedíció egyik résztvevője, a katonai célokra fejlesztett Renault Sherpa 2 |
![]() |
| Ki gondolta volna, hogy Jean Ragnotti mutatványait két 5,5 tonnás kamion fogja felülmúlni? |
A 12,8 literes, soros, hathengeres Renault motor dübörgése mellett biztos, hogy semmit sem hallottak az őket és versenyautóikat éltető tömegből, de az autogramosztás során személyesen is megismerkedhettek a sportág hazai kedvelőinek jó pár képviselőjével és újdonsült rajongóikkal.
![]() |
| A fordulatszámmérőt ötezerig skálázták, a legnagyobb megengedett fordulatszám 2600, a legnagyobb teljesítmény 2200-as percenkénti fordulatnál áll a pilóta rendelkezésére |
Az acél csővázat borító műanyag elemek itt fogyóeszköznek számítanak, a test-test elleni küzdelem megengedett. Egy hétvégén ötvenezer eurót költenek egy kamionra, ebből tízezer eurót csak a műanyag burkolatok cseréjére.
![]() |
A törékeny műnyag héj masszív acél csővázat takar |
A versenyzésre fejlesztett, Good Year Racing Trucks abroncsok darabja 380 eurót kóstál, ezekből a szabadedzéseken és a futamokon kamiononként nagyjából harmincat koptatnak el. A tapadásra szükség is van, a teljesen zárt hátsó differenciálmű miatt az orrnehéz monstrumok könnyen elúsztatják feneküket, ami értékes másodperceket jelenthet. A két fő rivális az MAN és a Buggyra Freightliner. Utóbbi érdekessége, hogy alvázát a Renault-hoz hasonlóan Mario Kress (Mario Kress Racing= MKR) tervezte, ráadásul a Buggyra és a Renault főhadiszállása alig pár utcányira található egymástól.
![]() |
| Egyike azon üléseknek, amelyekben szívesen helyet foglalnánk! A pilóta mellett a vezérlőelektronika egységei találhatóak, így a legkönnyebb a cseréjük |
Karel és a Junior csapat fiatal pilótája, a 26 éves Adam Lacko is jót nevetett, amikor megtudták, hogy hazánkban több mint húsz éve nem rendeznek kamionversenyt, mert félnek, hogy a hatalmas tömegű versenygépek tönkretennék az aszfaltot. Adam szerint a magyar pálya nagyon hasonlít a spanyolországi Albacete vonalvezetésére, ő egyébként már ismerte a Hungaroringet, még az FIA GT sorozat versenyzőjeként egy Saleen S7R-rel versenyzett nálunk néhány éve.
Végül megállapodtunk, hogy ismét kéne magyar kamionversenyt rendezni, ebbe azonban sajnos semmi beleszólásunk sincs. Az viszont már biztos, hogy a WSR jön jövőre is, reméljük, kétszer tíz percnél több idő jut majd a kamionoknak, amelyek legközelebb most hétvégén, a Nürburgringen mérhetik össze az erejüket.
RSS
















Bejelentkezés