
Harapós öregek
Még az aszfalt is megpuhult a gyötrő forróságban, amely a harmincnégy autóból álló nemzetközi mezőnyt köszöntötte Pécsen. Bár tavaly jóval többen neveztek hazánk első historic Európa-bajnoki futamára, idén sem lehetett panaszunk a sokszínűségre, ezen a téren verhetetlen a veterán autósport. A külföldiek közül legtöbben ismét Olaszországból érkeztek a Mecsek meghódítására, érdekes, hogy két kivétellel minden talján egység német autókkal, túlnyomó részben Porschékkal állt rajthoz. Igazán dicséretes, hogy a mezőny felét magyar párosok alkották, a hazai versenyzők száma még nőtt is az elmúlt évben, így összesen húszan vágtak neki a kétnapos küzdelemnek. Hiányoltuk az általában igen látványosan közlekedő svédeket és finneket, akik most csupán egy-egy autóval jöttek, de a német és osztrák csapatok sem tolongtak a szervizparkban.
A külföldi versenyzők körében idén is nagy sikert aratott a csütörtök esti prológ, a bajnokság többi futamán nem rendeznek ehhez hasonló előfutamot. Pedig ez a legalkalmasabb arra, hogy a messziről jött csapatok bemutatkozzanak a közönségnek, itt még nem élesben megy a harc, nyugodtan lehet játszani az autóval, a nézőknek autózni. Ebben megint a cseh Janota Miroslav volt a legjobb, mindannyian megkönnyeztük, ahogy az Opel Kadett C kupéval végigfűzte a pályát.
Pénteken két körben hat gyorsasági szakasz várt az öreg versenyautókra, amelyek csikorgó gumikkal és üvöltő motorral vetették bele magukat a Mecsek reggeli csendjébe. Az élmezőnyt alkotó Porschék dübörgése már kilométerekről hallatszott, alig vártuk, hogy megjelenjenek a kanyar bejáratában, hogy aztán néhány pillanaton belül ismét eltűnjenek a következő fordulóban benzingőzt és hangorkánt hagyva hátuk mögött. Legjobban az Európa-bajnokság legsikeresebb magyar versenyzőjéért, Kövesdán Andrásért és az újonnan épített matt fekete Porsche 911 RS-ért izgultunk, titkon abban reménykedtünk, hogy a tavalyi második helyezés után idén ők állhatnak a dobogó legfelső fokára.
![]() |
| Kövesdán András narancssárga Porschéja mutatósabb, a fekete viszont gyorsabb...elvileg |
A Mecsek királyává azonban ismét a Rossi – Beltrame párost koronázták, az első versenynapon hatból öt, szombaton pedig négyből négy gyorsaságit megnyerve senki sem tudott mellettük labdába rúgni. A Kövesdán – Jójárt páros versenyzését a rosszul beállított futómű és egy defekt tette tönkre, az Európa-bajnoki értékelésben végül csak a tizenegyedik helyen értek célba.
![]() | Az első gyorsaságitól az utolsóig elképesztő tempót diktált Pierangelo Rossi és Luca Beltrame, akik eddig száz százalékosan teljesítettek Magyarországon, kettőből két versenyt megnyerve |
![]() |
A nemzetközi mezőnyben a Wirtmann – Schneer páros és a Ford Escort MKI RS2000 bizonyultak a legjobb magyar versenyzőknek, pedig ezúttal a Felián Ákos által irányított Ford Escort MKI RS2000 volt a leggyorsabb, csak az ő nemzetközi gépkönyvük „érdekes módon” nem készült el a versenyre, ezért nem szerepeltek az Európa-bajnoki értékelésben.
![]() |
| A Felián - Papp duó legfőbb célja Wirtmann Ferenc legyőzése volt, ezt maradéktalanul teljesítették, hiszen 2011-ben ők voltak a leggyorsabb magyarok a Mecsekben |
Barátaink, a Scuderia Coppa Amici sportegyesület versenyzői három autóval indultak a 44. Mecsek Rallye-n. A szerencse ezúttal elkerülte az olasz autók szerelmeseit, mindannyian kisebb-nagyobb technikai problémákkal küzdöttek.
A Kátai – Bauer duó első napja igencsak kalandosan indult, az átbeszélő meghibásodása miatt a pilóta semmit sem hallott a navigátor szavaiból. A kommunikációs zavart egy lassító bánta, a Fiat 131 Abarthnak szerencsére nem lett komolyabb baja, így az autóval még csak most barátkozó egység kategóriájának első helyén ért célba. A Tomcsányi – Marton páros szeszélyes versenyautója, az 1,3-as Fulvia újból makacskodni kezdett a verseny második napján, többször meg is állt vagy éppen csak gurult, de végül beértek a célba.
![]() |
| Tomcsányi László és Marton Péter először értek célba a Fulviával, hétvégéjük azonban nem volt kalandoktól mentes |
A legpechesebbnek Mekler László és Mikó Edit mondhatja magát, ők egy szűk erdei úton estek be az árokba az Alfa Romeo Giulia Sprint GT-vel. Az autón késő estig dolgoztak, de a futóművet nem sikerült jól beállítani, ezért szombat reggel a hetedik gyorsasági szakaszon feladták a versenyt.
Jelen István és csapata idén is kiváló munkát végzett, az FIA felügyelői dicsérték a verseny színvonalát, a külföldi versenyzők élvezték a gyors pályákat, reméljük legközelebb is szívesen jönnek Magyarországra. Az ígéretek alapján már jövőre visszatérnek a veterán raliautók, de a szervezőknek addig még van egy sokkal fontosabb feladata, hiszen szeptember 9-11. között Pécsen versengenek az IRC (Intercontinental Rally Challange) nagymenői.
A bajnokságban induló versenyautók közül többet már részletesen is bemutattunk, ezek az írások a képekre kattintva olvashatóak:
Kis test, nagy élvezet - Zastava Abarth 1000TC Berlina
Történetünk bizonyítja, hogy a replika is lehet olyan jó, mint az igazi, pláne, ha az eredeti tervek alapján készül. Avagy: hogyan lesz megkímélt Zastavából brutális Abarth versenygép?
Dicső múlt - Škoda S120S
Igazi ritkaság lapul Tóth István, a Mecsek Rallye egyik legnagyobb rajongójának garázsában. 1974-ben csak ezzel az autóval lehetett letaszítani a trónjáról Ferjáncz Attilát
Tudod, milyen érzés száznegyvennel sodródni?! - Porsche 911 Carrera 3.0 SC
Hozzám hasonlóan talán sokan nem tudják, hogy milyen kaliberű versenyzők élnek hazánkban. A gyönyörű narancssárga Porsche tulajdonosa az autósport több szakágában és a vízen is letette névjegyét
Az utolsó elsőkerekes - Lancia Fulvia
A ralizás történetének igazi kis csodabogara a Lancia Fulvia Coupé. Elsőkerék-meghajtásával, apró, balra döntött, négyhengeres V-motorjával nagy meglepetést okozott, amikor 1972-ben elsőként haladt át a Monte Carlo Rally célvonalán. Az Országos Historic Rallye Bajnokság autóit bemutató sorozatunk újabb fejezetéhez érkeztünk
RSS





















Bejelentkezés