Történelem

Úttörők nyomában – 4. rész

Olvasson többet a témában! autóbusz, Setra, történelem, magazin, Rolling Tons
2011. július 27. 11:30 | Írta: Schermann Sándor
Luxusautók szalonjához hasonló bemutatóteremben szinte végtelen konfigurációs lehetőségből válogathatnak a Setra ügyfelei, a 400-as sorozat buszaiban a tárgyalótól a melegkonyháig bármi kialakítható!

Elsőként a vízből a szárazföldre léptünk a Kässbohrer-család történelmét követve, amíg a karosszálóműhely meg nem alkotta Európa első sikeres önhordó autóbuszát. A második írásból megismertük a Setra S 8-ra épített teljes típuscsaládot, illetve azt, milyen lépések vezettek az utódnemzedék, a 100-as sorozat, megszületéséhez. Az előző részben pedig a 200-as és 300-as sorozattal már a modern buszokig jutottunk el, hiszen ezeket a Setrákat még ma is szép számmal láthatjuk az utakon. Következő fejezetünkben bemutatjuk a Setra aktuális kínálatát, illetve egy kicsit a márka filozófiájába is belekóstolunk, helyére rakjuk az előző cikkekben sokat emlegetett prémium jelzőt.

 
A 300-as sorozathoz hasonlóan a 400-as család is TopClass, ComfortClass és MultiClass modelleket kínál. A jobb oldalon álló 300-as MultiClass mellett jól kiemelkedik az nemzedék formai frissessége
 
Kereken tíz évvel elődje premierjét követően, 2001-ben leplezték le a 400-as sorozat első TopClass példányait. A márka 50 éves jubileumán az új széria S 415 HD, S 415 HDH és S 417 HDH változatairól rántották le a leplet. A teljesen új forma és műszaki tartalom komoly előrelépést jelentett. A hátat kímélő ülések, a 2,1 méter belső magasság és a fejeket leüléskor kevéssé veszélyeztető kalaptartók az utasok kényelmét fokozták. Biztonságukról blokkolásgátlóval, vészfékrásegítővel és kipörgésgátlóval felvértezett elektronikus vezérlésű tárcsafékrendszer gondoskodott. Az elektronikus menetstabilizáló 2003-tól számít alapfelszereltségnek a Setra turistabuszain, míg 2005-től a követési távolságot automatikusan megválasztó adaptív sebességszabályzót és a sávtartó berendezést is megrendelhették a vevők.
 
Az S 415 HDH egyből meg is nyerte a 2002-es Év Turistabusza kitüntetést. A zsűri indoklásában a forma és funkcionalitás szimbiózisából született feltűnő megjelenés, valamint a meggyőző műszaki tartalom szerepelt
 
A hatalmas konszern jelentette biztos anyagi bázisnak köszönhetően gyorsul a fejlesztés, már a következő évben (2002) érkezik az új zászlóshajó. Az S 431 DT két 12 méter hosszú elődjénél méretesebb, hiszen immár 13,89 méter hosszú. A 2007-ig félezer példányban legyártott emeletes buszok mozgatásáról 476 lóerős V8-as dízelmotor gondoskodott
 
A TopClass modellek jellegzetes formai eleme a látványosan csillogó, lendületes alumíniumcsík, amely az első ajtóktól egészen a busz faráig fut. A „La Linea” névre hallgató megoldás ráadásul nemcsak jól néz ki, hanem ügyesen el is rejti a tető és az oldalüvegek találkozásához telepített szellőzőnyílásokat
 
A történelem ismétli önmagát: fél évszázad elteltével ismét elkészült a cikksorozat első részében is megtekinthető híres karosszériaemelős kép. Igaz, ezúttal már nem hat, hanem körülbelül 30 ember kellett a mutatványhoz. Nem a dolgozók gyengébbek, hanem a járművek híztak meg az évtizedek során a komoly biztonsági és műszaki követelményeknek megfelelően
 
 
S 417 néven az amerikai piacra is készül TopClass-variáns az új nemzedékből. A 457 lóerős Detroit Diesel DD 13 motorral hajtott busz a helyi igényeknek megfelelően 2,6 méter széles és 13,7 méter hosszú. Kívülről az osztott szélvédőről, a felső helyzetjelzőkről és a hosszabb hátsó lökhárítókról ismerhető fel, utasterében a farban elhelyezett mellékhelyiség és a dobogók nélküli síkpadló a különlegesség
 
2003-ban érkezett a ComfortClass 400-asok első két képviselője, a 12,2 méter hosszú S 415 GT-HD (balra) és a 13,04 méteres S 416 GT-HD/3. Az S 6 debütálásának ötvenedik évfordulójára az éppen tíz éves EvoBus már 30 százalék közeli piaci részesedéssel rendelkezett kontinensünkön
 
2005-ben debütáltak az első MultiClass 400-asok. Bár e széria tagjait jellemzően menetrend szerinti felhasználásra szánják, különjárati alkalmazásokra is alkalmasak. Legjobb példája ennek ez a 14,05 méter hosszú S 417 UL, amely függőleges homlokfalú MultiClass társaival szemben döntött szélvédőt kapott, így megjelenésében is jól szemlélteti a kettős életet
 
A két alacsonypadlós MultiClass busz a 2006-os IAA-n debütált, a 360 milliméteres belépési magasságú járművek közül az S 415 NF 11,95, míg az S 416 NF 13,01 méter hosszú. Az S 415 NF a 2009-es Év Autóbusza díjat is bezsebelte hétköznapi használhatóságával, ötletességével, kidolgozási minőségével és gazdaságosságával
 
 
A MultiClass-család helyközi kínálata a 10,8 méter hosszú S 412 UL-től egészen a háromtengelyes S 419 UL-ig (képünkön) tart. A legnagyobb, 14,98 méter hosszú variáns fedélzetén akár 69 ülőhely is kialakítható, miközben a ládatér 6,2 köbméter poggyászt is elnyel
 
Attól függően, hogy mi a vevő igénye, menetrend szerinti buszokhoz szánt egyszerűbb műszerfallal, illetve összetettebb műszerezettséggel is rendelhetőek a MultiClass Setrák

A 400-as sorozat uralkodásának hatodik évében átadták a 90 ezredik Setra autóbuszt, és ebben az évben komoly típusfrissítésen esett át a TopClass-család. A módosított homlok- és hátfal mellett új műszerfalat kaptak a luxus turistabuszok. Ekkortól a hátsó utánfutótengely immár független felfüggesztésű, ez nemcsak a komfortot javítja, hanem 160 kilogrammal csökkenti is a jármű tömegét. Egyenetlen útfelületen és dőlt kanyarokban a feláras aktív dőlésszabályzás tarthatja síkban a buszt. A biztonsági és kényelmi felszerelések is bővültek, így azóta esőérzékelős ablaktörlők, sötétedésérzékelős világítás és kanyarkövető fényszórók is rendelhetőek. Erősítettek a motorkínálaton, a hathengeres egység azóta 428, illetve 455 lóerővel kapható, az erősebb változat legnagyobb forgatónyomatéka 2200 newtonméter. Minden motor már Euro 5-ösként is rendelhető, és ekkor jelent meg a kínálatban a nyolcfokozatú PowerShift automatizált váltó is. A típusfrissítés újdonságai azóta a ComfortClass-családban is megjelentek, ezekről részletesen a tavaly vezetett S 415 GT-HD kapcsán olvashatunk.
 
Elegáns és ergonomikus a TopClass turistabuszok műszerfala. Elődjénél tágabb határok között állítható a vezetőülés, optimalizálták a műszerek és kezelőszervek elrendezését, működését. A 400-as szériával érkezett meg a joystick-váltókar és a színes központi kijelző a Setrákba
 
A TopClass modellfrissítésekor vezették be a Front Collision Guard (FCG) első ütközéselnyelőt és aláfutásgátlót. Az FCG jelentősen javítja a vezető és az utaskísérő biztonságát. Az új modul miatt 14 centiméterrel hosszabb az első túlnyúlás, szerencsére ez a vezetőtér tágasságát és az utaskísérő lábterét bővíti
 
A ráncfelvarrással olyan apróságok is érkeztek, mint az ablaktörlők új vezérlése, amely a lapátokat a végpont előtt lelassítja, így azok csendesebben végzik munkájukat. A 13,19 méter hosszú S 416 HDH e fotóján jól látszik, hogy a 400-as sorozat elődjénél kecsesebb tükröket kapott, amelyeket itt már az oldalfalra rögzítettek
 
A jelenlegi Setra-kínálat legrövidebb, 10,1 méter hosszú tagja a nagyobb testvérekkel ellentétben nem soros, hanem V-hengerelrendezésű hathengeres erőforrást kapott. Az S 411 HD dízelmotorja 408 lóerőt és 1900 newtonmétert teljesít
 
2008-ban adták át a tízezredik 400-as turistabuszt, egy S 416 GT-HD/2-t, amely a népszerű 13 méteres busz kéttengelyes változata. Ennek első osztályú szolgáltatást nyújtó variánsát tavaly Prágából utazva próbálhattuk ki
 
A 14,96 méter hosszú S 419 GT-HD 2008-ban debütált, fedélzetén 67 ülőhelynek, a padló alatt pedig 11,6 köbméter csomagnak jut hely
 
Tavaly két emelt padlómagasságú kivitellel bővült a helyközi MultiClass-család palettája. A nagyobb ládateret kínáló újdonságok közül az S 415 H menetpróbájáról honlapunkon is beszámoltunk
 
Idén, a márka hatvan éves jubileumának évében jelent meg a legújabb ComfortClass-változat, az S 407. Az amerikai előírásoknak megfelelő tükrök és lökhárítók látványa első pillantásra elárulja, hogy a nagy pocsolyán túlra szánták
 
Amint a fentiekből látszik, igen széles a Setra palettája. Hiszen annak ellenére, hogy a konszernpolitika értelmében több szegmensben nem képviseltetik magukat, mégis igyekeznek mindig a lehető legjobban megfelelni ügyfeleik igényeinek. Erre jó példa a Deutsche Bahn Nürnberg és Prága között üzemelő buszjárata, amely az ICE-vonatokhoz nemcsak színvilágában, belső anyagválasztásában hasonlít, de a kötött pályás „testvéreihez” hasonlóan első és másodosztályú jegyek is válthatóak a fedélzetre. Nemcsak a járművek, hanem olykor az alkalmazás is különleges. Németországban szolgálnak olyan S 415 NF-ek, amelyekkel egy 6,5 kilométer hosszú, egysávos hegyi szerpentinen szállítanak naponta 3700 utast. Ennél is merészebb feladatra vállalkozott az Avanti Reisen 2008-ban, amikor busszal indultak el a 16 ezer kilométerre fekvő Pekingbe. Az olimpiára tartó 28 fős társaság útja 70 napig tartott az S 415 HDH-val.
 
Bár a buszok sorozatgyártásban készülnek, a Setra márka az ügyféligények messze menő kielégítéséről híres. A megrendelők 95 százaléka legalább egy egyedi megoldást kér járművével kapcsolatban. Az átlag 11 egyedi igény/busz, és a vevők legalább három további kéréssel fordulnak a márkához a vásárlás után is. Nagyon élénk a kommunikáció a márka, illetve az értékesítők, a szerelők, az üzemeltetők és a sofőrök között, így folyamatos az információáramlás a termékekkel, megbízhatóságukkal, praktikumukkal kapcsolatban
 
Az egyedi igények lehetnek egészen „magától értetődő” dolgok, mint például az, hogy ne csak az alacsonypadlós járművek legyenek akadálymentesítve. Ilyenkor természetesen a kihajtható rámpa nem megoldás, ehelyett kerekesszékliftet építenek be a középső kétszárnyú ajtóhoz
 
Azonban léteznek egészen komoly átalakítások is, például készült már rabszállító és páncélozott Setra is. Ezeknél nemesebb célt szolgál a képeken látható stuttgarti guruló könyvtár, amelyben a sofőr ülése forgatható, így a vezető letáborozás után kényelmesen hozzáfér a könyvtári számítógéphez. A város 11, saját könyvtárral nem rendelkező kerületét bejáró buszban 5000 könyv és digitális adathordozó kölcsönözhető – a rádiófrekvenciás azonosításnak köszönhetően rendkívül egyszerűen és kényelmesen. A jármű álló helyzetében a fűtésről, a világításról és egyáltalán a fedélzeti áramellátásról a tetőbe épített napcellák gondoskodnak
 
A 2006-os IAA-n mutatta be a Setra az S 416 HDH „VIP Edition” egyedi kivitelű buszt. A valódi fapadló olyan nagy hatást gyakorolt az iparágra, hogy ma már általános a fautánzatú PVC-padlóburkolat, amely szőnyeg nélkül is elegáns és könnyen takarítható. A 2+1 üléskiosztású buszban ruhaásszekrényt és a farban konyhát alakítottak ki, a fedélzeten utazók szórakoztatásáról vezetéknélküli internet és iPod-csatlakozós audiorendszer gondoskodott
 
A 10-es széria (lásd a cikksorozat második írása) idejében még nagy divatnak számított a panorámatető, amely most reneszánszát éli. A kínálatban hamarosan megjelenik majd a Maybach luxusautókból származó, gombnyomásra sötétíthető panorámatető is
 
Szintén a 10-es sorozatból ismerősek az egymáshoz képest eltolt ülések, ez a térnövelő trükk is nemsokára visszatér a palettára. Persze a hagyományos 2+2 elrendezésű üléssorok mellett akár 2+1 vagy 1+1 üléses kivitelek is rendelhetőek – így aztán biztos nem érheti panasz a komfortot. Hab a tortán, hogy a tavaly bemutatott új, high-tech ülésgeneráció mellett akár foteleket is specifikálhatunk buszunkba
 
Egymással szembefordított, asztalos üléspárok, klubsarok vagy éppen gördülő tárgyalóterem – jóformán nem ismernek lehetetlent a Setra tervezői. Persze vannak olyan kérések is, amelyek nem felelnének meg az előírásoknak, azonban az ötletes egyedi megoldásokból akár állandó kínálati elemek is lehetnek
 
Ötfajta különböző alapkonyhát kínál a Setra, az egyszerű kávéfőzős pulttól a mikrohullámú sütővel, mosogatóval, hűtővel felszerelt csodáig. A jobb első ládatérből kihajtható bárpult vagy a fedélzeti meleg étkeztetés is megoldható – a lehetőségeknek csak fantáziánk (és pénztárcánk/hitelkeretünk) szab határt!
 
Talán most már látszik, hogy mennyire komolyan veszik az egyéni igények teljesítését a Setránál. Bár sorozatgyártással készülnek a buszok, ha csak a megrendelő nem akarja, akkor nincs két egyforma busz. Minden üzemeltetőnek mások az igényei, mindenki máshogyan szeretné használni a buszt. Emiatt a specifikálás nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg előírásnak kell megfelelni, illetve sokszor a vevő sem tudja biztosan, mi a legjobb választás számára. Éppen ezért segítenek az értékesítők a választásban, hiszen nem mindegy, hogy mire használják majd a buszt, milyen útvonalon, mennyi ideig ülnek majd az utasok, mennyi csomagjuk lesz. E kérdések megválaszolásával már közelebb juthatnak a megoldáshoz, hogy melyik modellcsaládból válasszanak járművet, mekkora tengelytávolság és hány sor ülés szükséges, valamint melyik erőforrás és melyik váltó a legjobb választás. Azonban a Setránál még ezzel sem ér véget a folyamat!
 
Négy éve működik a Setra központjában a 3800 négyzetméter alapterületű KundenCenter. Földszintjén a kávézó mellett tíz átadóhelyet alakítottak ki, és a sorozatunk korai részeiben bemutatott veteránok is itt laknak év közben. Azonban az emeleten található az igazi csemege...
 
Az emeleten alakították ki a DesignCentert, a Setra „lakberendezési stúdióját”. Itt két, egymástól elválasztott térben egyszerre egy-egy ügyfél buszának külső és belső kialakítását tervezhetik meg. Bár a kellő mentalitással rendelkezőknek rendkívül élvezetes ez a folyamat, komoly munka és felelősség is egyben, hiszen nem szerencsés, ha a 300 ezer eurós buszban a tetőkárpit és az oldalfal színe ütközik
 
Akárcsak egy luxusautó szalonban, a választható külső fényezéseket valós lemezmintákon tekintheti meg az ügyfél, és a több mint 80-féle textilkárpitot és a tucatnyi bőrhuzatot is megtapinthatja, összehasonlíthatja
 
A legalább fél-egy napos tervezésben „harmóniafelelősök” segítik az ügyfelet és az értékesítőt. Ők adnak tanácsot abban, hogy kiválaszthassák a megfelelő üléstípust, a külső és belső színek egységes, ízléses egészet alkossanak. A stúdió tervezői felelnek az anyag- és színválasztékért is: új ötletekért lakberendezési, illetve hajós kiállításokra járnak
 
A DesignCenter „lelke” a két 60 colos képernyő, amelyek a tervezőszoftver kezelésére szolgálnak. Az élőben kiválasztott anyagokat és színeket a tervezők beviszik a szoftverbe, amely a képernyőn megjeleníti a választott opciókat
 
Nemcsak a kapaszkodók színét, hanem például az egyes ülések opcióit (újságtartó, kapaszkodó, lábtámasz), az üléskárpitok különböző részeinek színeit is kezeli a rendszer
 
Ez nem egy egyszerű autós tervező valamelyik gyártó honlapjáról, hanem egy háromdimenziós tervezőprogram, amely a komoly hardverigény miatt egyszerre „csak” két példányban fut a DesignCenterben. A programban nyolcmillió poligonból áll össze egy teljes buszmodell. Ezt a megrendelő egy virtuális túrán bármikor körbe-, illetve bejárhatja a szoftver segítségével. Összehasonlításképpen: ennek a poligonszámnak a századrésze elég ahhoz a (reálishoz igencsak közelítő) látványhoz, amelyet a mai számítógépes játékokban láthatunk
 
Korábban az egymásra pakolt huzatokkal szemléltették a várható végeredményt, ma az elkészült tervet A3 méretben ki is nyomtatják a megrendelőnek
 
Idén hatvan éves a Setra márka, amelynek neve mára egyet jelent az önhordó busszal. Azonban ennél többet is! Az ügyféligényeknek való tökéletes megfelelésre törekvést, a legjobb minőség iránti elkötelezettséget, az újító szellemet. Nem meglepő ez, hiszen 118 évvel ezelőtt Karl Kässbohrer éppen ilyen elvek mentén alapította kocsikészítő műhelyét. A Kässbohrer név ma már csak a Setra buszok kormánykerekén látható logóban köszön vissza, azonban ezek az értékek nem vesztek el. Jól mutatja ezt, hogy idén átadhatták a százezredik Setrát is, vagyis ma már évente legalább 2-3000 prémium autóbuszt értékesítenek. Bár ezzel hosszú történelmi utazásunk végére értünk, a Setra márka életében fontos újdonságok várhatóak a közeljövőben. Már a küszöbön a Mercedes-Benz új Euro 6-os motorcsaládjának bevezetése a buszok körében, így hamarosan az OM 47x erőforrások a Setrák farában is megjelennek majd. És amennyiben jól számolunk, éppen tíz évvel ezelőtt mutatkozott be a TopClass 400-as család, amely éppen tíz évvel elődje után debütált. A pletykák szerint az 500-as sorozat első tagjait már javában tesztelik, és az első fecskék akár már jövőre megjelenhetnek az utakon. Nyilvánvaló, hogy kényelem, biztonság, fogyasztás és számos egyéb szempontból felülmúlják majd a jelenlegi kínálatot. Az azonban biztos, hogy immár hatvan éve azon dolgoznak, hogy az ügyfelek kimondott és ki nem mondott igényeinek a legmagasabb minőségi színvonalon feleljenek meg, és erre törekednek majd az 500-asokkal is. Márpedig minden más is ezen múlik, e nélkül egy cégnek más pilléreket emelni nem is érdemes...

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó