Tanulmány

Szebb Újvilág

Olvasson többet a témában! Cadillac, magazin, tanulmány
2011. augusztus 24. 14:28 | Írta: Schermann Sándor
Jóformán csak örökös napsütést nem ígér a Cadillac új koncepciója, azonban a Ciel bepillantást biztosít az amerikai luxusmárka jövőjébe, amely a gondtalan, édes élet reményét vetíti elénk.

Ha akad még olyan, aki hisz a tanulmányautóknak, az egy szép új világ képzetét láthatja meg a Cadillac Cielben. Egy olyan életét, amelyben a legfontosabb dolgunk, hogy jól érezzük magunkat. Olyan reményt ad, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor nem rohanunk folyton egyik helyről a másikba, mondjuk munkából a gyerekért vagy másik munkahelyre. Hanem egyszerűen csak hátradőlünk és élvezzük az utazást, a bőrünket lágyan simogató napsütést, a hajunkat gyengéden felborzoló szellőt.

 
A Cadillac már hosszú évtizedek óta készít két- és négyajtós nyitható tetejű óriásokat, a luxus valódi megtestesítőit. Az új koncepcióautó egyértelműen ezt a vérvonalat folytatja, amelyet jól szemléltet két elődje, az Eldorado csúcs-kabrió 1953-as (balra fent) és 1962-es (jobbra fent) kiadása
 
Ne felejtsük el, a Cadillac a márka születése óta luxusautókat épít, így sejtik, milyen is az édes élet. Hogy mást ne említsünk, ez az egyetlen autómárka, amely „nagy” sorozatban épített V16-os motorokat történelme során. A második világháború előtt legyártott 4076 gyönyörűség mindegyike egyedi rendelésre készült, és manapság több százezer dollárt érnek. A háború után kisebb erőforrásokra váltottak, így jóformán a mai napig a V8-as erőforrások jellemzőek a márkára. Bár közel egy évtizede még építettek egy V16-os tanulmányautót, ma már a Cadillac háza táján is a környezettudatosság dominál.
 
A B-oszlop nélküli kabrió hátsó ajtajai hátrafelé nyílnak, így egy kellemes nyári estén a hátsó sorból igazán kecsesen szállhatnak ki a hölgyek a színház előtt
 

A polírozott alumínium szélvédőkeret nemcsak esztétikai szempontból fontos elem, de borulás esetén ez védi meg az utasokat
 
Ennek megfelelően a Ciel hosszú motorházteteje alatt a megjelenésekor magazinunk által is tesztelt CTS-ben is dolgozó 3,6 literes, közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérlésű V6-os benzinmotor lapul. Azonban a szívómotor 311 lóerős teljesítményét nem érezték elégnek, ezért a tanulmányban két turbófeltöltő lélegezteti, így legnagyobb teljesítménye 425 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 583 newtonméter. Ráadásul egy lítium-ion akkumulátoros hibrid modul támogatja a belső égésű motor munkáját, amely alacsony sebességnél önállóan is képes mozgatni az autót.
 
Az alumínium keréktárcsákat nikkeles galvanizálással díszítették, a 265/35 R 22 méretű abroncsok mögött karbon-kerámia féktárcsák lapulnak

 

Közel sem hagyományosak a Ciel arányai, sokkal inkább a modern autóépítés elveit követik. Az 5,174 méter teljes hossz közel hatvan százalékát a tengelytávolság (3,175 méter) adja, miközben elöl minimális, hátul jelentős túlnyúlás. Az 1,968 méter széles Ciel mindössze 1,27 méter magas
 
Az összkerékhajtású álomkabrió elöl rövid-hosszú lengőkaros, hátul több lengőkaros független felfüggesztésen gördül
 
A Cabernet fantázianevű színt a nap felé tartott pohárban megcsillanó vörösbor ihlette. A típus neve a francia ég szóból származik, így nem összekeverendő a 2001-es Cien (száz spanyolul) tanulmánnyal
 
A masszív hűtőrács márkajellegzetesség, amelyet ezúttal is függőleges, ám a szokásosnál vékonyabb lámpákkal kereteztek
 
Elöl-hátul LED fényforrásokat alkalmaz a tanulmányautó, a nappali menetfény változó árnyalatú rajzolatot kap
 
Természetesen az utastérből sem hiányzik a diódás hangulatvilágítás. Érdekes megoldás, hogy az ajtók divatos női táskára hajazó térképzsebei cipzárral nyithatóak
 
A négyszemélyes utasteret meleg, gazdag színek és nemes anyagok jellemzik, a kardánalagút egyértelműen meghatározza minden utas saját külön kis világát. A szépen megmunkált alumínium díszítésekhez, illetve a kézzel varrt bőrökhöz jól illeszkednek az olasz olívafa felületek. Ezek nem vékony furnér burkolatok, hanem valódi tömörfa darabok. A belső tér elemei egyetlen elszáradt fa újrahasznosításával készültek. A tervezők szerint a régi idők elegáns fa motorcsónakjaira hajaz a külső és belső elemek összeolvadása.
 

A minimalista műszerfal alumínium műszeregységében elhelyezett átlátszó műszerek kijelzése váltható analóg és digitális üzemmód között
 
Mindegyik ülés hűthető és fűthető, ha ez utóbbi nem lenne elegendő, a hátsó utasok kihúzható kasmír takaróval védekezhetnek a menetszél ellen
 
A rejtett légbefúvók indirekt módon (vagyis nem tolakodóan, bántóan) juttatják be a levegőt az utastérbe. Mindegyik üléshez tartozik egy külön rekesz napkrémmel, napszemüvegtartóval és törülközővel, míg az egyéni aromaterápia a könyöklőről vezérelhető. A hátsó kardándobozban nemes szivarokkal feltöltött humidor rejlik.
 
Bár a Ciel egy távoli jövőt képvisel, addig sem unatkoznak a márkánál, hiszen ATS kóddal belépő modell érkezik jövőre. A 600 új munkahelyet teremtő típus a korábbi (Saab 9-3 ikertestvér) BLS-sel szemben egy Cadillac-specifikus hátsó-, illetve összkerékhajtású padlólemezre épül majd
 
Az új zászlóshajó is 2012-ben debütál, az XTS mozgatását szintén az összkerékhajtást biztosító, konnektorból is tölthető hibrid rendszer biztosítja majd. Azonban ebbe a V6-os szívó variánsát építik, így a rendszer teljesítménye várhatóan „mindössze” 350 lóerő lesz
 
ELR néven még csak idén kezdtek bele a Converj tanulmányautó sorozatgyártásra éretté varázsolásába, amely a Chevrolet Volt kibővített hatótávolságú elektromos autó hajtásláncát kapja majd pár év múlva
 
Látható, hogy a Cadillac több fronton is igyekszik az édes élet illúzióját erősíteni. A Pebble Beach veteránautó kiállítás és szépségverseny alkalmával bemutatott tanulmányt élőben is megtekintő kaliforniai közönség számára nagy valószínűséggel mindig adott lesz a tiszta ég és az édes élet, hogy máshol, mással mi a helyzet, arról persze már nem szól a fáma...

Kommentek:

nem is tudom

nekem baromi rondának tűnnek ezek a nagyzoló, hatalmas hűtőrácsok meg a majdnem szögletes frontok és hátsók

biztos marha kényelmes meg rongyrázó cucc, de mégse tetszik, baltával is lehetne különbet faragni
Neked olyan mindegy.

Fogalmad sincs egy igazi luxusautóról.
A Cadillac egy szenzációs kocsi, mindenféle
szempontból, de nem gatyásoknak való.
Válaszok:
drieno | 2011. augusztus 26. 14:02
azért én maradok a jaguárnál, az nemcsak kényelmes, szép is
Régebben volt egy vicc, nem tudom, hogy még aktuális e.


- Miért isznak az angolok meleg sört?
- ??
- Because the fridge is Lucas!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó