2011. augusztus 31. 10:04 | Írta: Chilkó Szabolcs
Idén ünnepli hatvanadik évfordulóját a Setra márka, e jeles alkalomból pedig egy exkluzív kivitelű, korlátozott példányszámú sorozattal rukkolt ki a gyártó. A Setra S 416 HDH Special Edition modellt hazai körülmények között próbálhattuk ki.

Jellegzetes kép: német luxusbusz a magyar pusztában, szürkemarhával a háttérben
Elsősorban az ünneplésről szól az idei esztendő a Setra háza táján, amelyet májusban az ulmi központban tartott jubileumi sajtórendezvényen már magunk is tapasztalhattunk. Persze, van is mit ünnepelnie a prémiumosztályú buszok gyártójának. Hiszen a Setra atyja, a Kässbohrer éppen száz évvel ezelőtt készítette el első kifejezetten személyszállításra szánt autóbuszát, hatvan évvel ezelőtt született meg a Setra márka az első európai önhordó (németül Selbsttragend, ennek rövidítése a Setra) távolsági busz bemutatásával, idén májusban legördült a gyártósorról a százezredik Setra busz, nem utolsósorban pedig éppen tízéves a jelenleg futó 400-as sorozat zászlóshajója, a TopClass.
Ám a Setra márka alapfilozófiája a kezdetektől fogva változatlanul így hangzik: folyamatos, élenjáró műszaki fejlesztés a bevált hagyományok megőrzése mellett. Így a Setrák a mai napig önhordó vázszerkezettel készülnek, amely a kisebb saját tömeg mellett nagyobb csomagtér kialakítását és a belsőtér rugalmasabb variálhatóságát eredményezi. Sőt, az ulmi gyártó buszai már 1955-ben független első felfüggesztést kaptak! Hasonlóan hagyományos megoldásuk a farmotor, amely a kedvezőbb tömegeloszlás mellett nagyobb menetkényelmet biztosít. Ugyancsak hagyományelvű a Setrák formatervezése is. Mindig is kerülték az extravagáns, feltűnő megjelenést, ehelyett inkább a precíz, optimalizált, visszafogottan elegáns stílust képviselik, mégis könnyen felismerhetőek, beazonosíthatóak az ulmi gyártó járművei az utakon.
 |  |
| A csápos tükörszárak nagy látószögű tükrei teljesen holttérmentessé teszik a közvetlenül a jármű előtti és melletti területet. Ráadásul a tükörszárak motorosan behajthatóak, ami mosóban vagy szűk parkolókban jól jöhet | A lehajtható orrpanel mögött nemcsak a pótkerék található, hanem az adaptív sebességtartó automatika követési távolságot mérő radarja is |
Időközben a biztonság is kiemelt szerepet kapott a fejlesztésekben. Jó példa erre, hogy 1964-ben a retarder, 1981-ben pedig a blokkolásgátló is megjelent a Setrákban, sőt, ez utóbbi 1984-ben szériafelszereléssé vált. Majd 1991-ben
a 300-as sorozaton bemutatkoztak a jellegzetes csápos tükrök, amelyek integrált tükörrendszerükkel nagymértékben lecsökkentették a jármű körüli holtterek méretét, így új mércét állítottak fel ezen a téren. Míg az elmúlt évek egyik legfontosabb biztonsági fejlesztési eredménye az elülső ütközésvédelmi rendszer (Front Collision Guard - FCG). Ez egyrészt magában foglalja a mellső aláfutásgátlót, másrészt egy erősített szerkezeti modult tartalmaz a vezetőállás alatt, amely frontális ütközéskor védi a járművezetőt és a busz hátrébb lévő szerkezeti elemeit. Az FCG immár a TopClass és a ComfortClass modellekben is széria.
Rend a lelke mindennek: igényes megoldás a kerekek fölötti rekeszből kihúzható fiók a rendezett szerszámkészlettel
Mindezek mellett a Setra márka további fontos jellemzője, hogy törekszik az egyedi ügyféligények minél magasabb színvonalú kielégítésére. Például többféle lift és ajtóképlet segítségével a távolsági buszok esetében is biztosítani tudja a kerekesszékes utasok akadálymentes közlekedését, de a közelmúltban készült internet-hozzáférést kínáló könyvtárbusz is a Setránál. A luxusigényeknek pedig többek között valódi fapadlóval, nagyméretű, mindennel felszerelt konyhák széles választékával, csomagtérből kihajtogatható büféasztallal, illetve bárpulttal, akár 1+1-es üléssorokkal, hátsó kiszerelhető klubsarokkal vagy tárgyalóbusz-elrendezéssel igyekszik eleget tenni. E célból hozták létre a DesignCentert is, ahol
az ügyfelek 60 colos monitorok előtt, 3D-s látványtervek segítségével álmodhatják meg új buszuk belső elrendezését, színvilágát, kialakítását.

A harmadik, kormányzott segédtengelynek és az első tengely rendkívül nagy kikormányzási szögének köszönhetően igen fordulékony a 13,2 méter hosszú jármű. A dísztárcsákat piros Kässbohrer logó ékesíti
Pontosan ezt az exkluzivitást hivatott felsőfokon képviselni a Special Edition jubileumi kiadás is, amely 44 utasüléses S 415 HD vagy 48 utasüléses S 416 HDH modellként rendelhető. A korlátozott darabszámú sorozatból a német piacon legfeljebb hatvan példány rendelhető. Egyébként akár hazánkban is elérhető a Special Edition, persze a 430 ezer euró körüli vételár tükrében nálunk minden bizonnyal nem lesz szükség gátat szabni a megrendelések mennyiségének. Lássuk hát, mitől is olyan különleges, egyedi és exkluzív ez az ünnepi kiadás!
Akárcsak társai, a nálunk járt S 416 HDH bemutatóbusz is fehér, gyöngyházhatású metálfényezést kapott, amelyet a jármű minden oldalán a 60 éves jubileumra utaló dekoráció díszített. Ezenkívül elöl a Setra logót megvilágították, a kerekek dísztárcsáira pedig piros Kässbohrer logó került.
A tágas, világos, elegáns színvilágú utastérben olyan exkluzív anyagok találhatóak, mint a lakkozott palakő és a finom tapintású valódi bőr
Majd a kényelmes, széles első lépcsőkön feljutva a tető közepén végigfutó panorámaüvegezésnek köszönhetően világos, tágas térérzetű utastérben is különleges légkör fogadott. Először is a világosszürke és bézs párosa alkotta elegáns színvilághoz újszerű anyagok társultak. Például a padlót nem mintázott PVC, hanem valódi lakozott palakő borította. Másrészt az ilyen hosszúságú modellekbe beépíthető 55 helyett csak 48 utasülést szereltek az ünnepi kiadásba, hogy még nagyobb kényelmet élvezhessenek az utasok.
A Special Edition modellekbe már a vadonatúj generációjú, bőrbetétes Voyage Plus ülések kerülnek, ráadásul a külső és a belső ülések egymáshoz képest hat centiméterrel eltolva
Egyébként maguk az ülések is megérnek egy külön misét, a Special Edition tesztbusz
ugyanis a tavaly bemutatott ülésgeneráció Voyage Plus nevű, bézs bőrbetétes „foteljeit” kapta. A vadonatúj üléscsalád négy év fejlesztőmunka eredményeként született meg, amelynek célja az új formai kialakítás mellett a tömeg csökkentése, a biztonság növelése és a tartósság fokozása volt. Ezenkívül könnyebbé tették az ülések kezelhetőségét, például könnyebben használhatóak a lehajtható kartámaszok és egyértelműbb az állítási lehetőségek működése, illetve ezek jelölése. Fontos szerkezeti újítás a vékonyabb szivacsréteg alatt elhelyezkedő rugós alap, az oldalelemekben pedig az alkatrészeket műanyagról fémre cserélték. Továbbá a biztonsági övek csatjait a fal felőli oldalról áthelyezték a folyosó felőlire, így egy esetleges mentéskor könnyebben kicsatolhatóak. Míg az új ülések fogyókúrájának köszönhetően egy ötvenfős busz mintegy 60-70 kilogrammal könnyebb.
 |  |
| Az új generációjú üléseken egyértelműbb az állítási lehetőségek jelölése és könnyebben használhatóak ezek a funkciók, például a kartámasz fel-, illetve lehajtása | Az S 416 HDH utasterébe 55 helyett csak 48 utasülést építenek be a nagyobb lábtér érdekében |
A demójármű ülésezésének további különlegessége volt, hogy a külső és a belső ülések hosszirányban egymáshoz képest hat centiméterrel eltolva helyezkedtek el, így a szélesebb vállú utasok kényelmesebben elférnek egymás mellett és a belső ülésen utazóknak jobb kilátás nyílik. Az ötletes kialakítás egyelőre csak a Special Edition modellek esetében rendelhető, de hamarosan a szériagyártású kivitelek opciós listáján is megjelenik majd.
 |  |
 | A tetőn végigfutó panorámaüvegezés sorát csak a három lehajtható, 19 colos monitor szakítja meg (bal felül) A fedélzeti wi-fi internet-hozzáférés révén az utasok szabadon szörfölhetnek a világhálón utazás közben (jobb felül) A VGA-csatlakozó révén egy laptop képernyőképe is kivetíthető a tetőmonitorokra, az áramellátásról pedig 220 voltos csatlakozóaljzatok gondoskodnak a fedélzeten (bal alul) |
A fejedelmi kényelemről persze nemcsak a luxusszínvonalú ülések gondoskodtak. Az iPod- és USB-csatlakozós hangrendszer négy mélynyomót is működtetett, az oldalfalon elhelyezett 220 voltos hálózati aljzatok és a fedélzeti wi-fi internet-hozzáférés révén laptopjainkat is kompromisszumok nélkül használhattuk, a frissítőkről pedig a második ajtónál található plusz hűtőszekrény gondoskodott. A tetőre három lehajtható, 19 colos lapmonitor került, amelyeken DVD-filmeken kívül akár televízió-műsorokat is nézhettünk a digitális tévévevő révén vagy a navigációs rendszer, illetve az utat figyelő homlokkamera képét is megjeleníthették a monitorok. A VGA-csatlakozónak köszönhetően pedig egy laptop képernyőképe is kivetíthető a monitorokra, például üzleti utakon egy prezentáció megtartásához vagy városnéző kirándulásokon az utasok előzetes felkészítéséhez. Így tartotta meg Tóth Bálint, a Setra magyarországi értékesítője is menet közben a sajtóelőadást a Special Edition modellről. Sőt, egy szintén ötletes megoldásként kis kamerát erősítettek az A-oszlopra, amely a járművezetőre irányult, így utasként szemkontaktust tarthattunk a vezetővel. Ez a figyelmességen túlmenően biztonsági rendszernek is tekinthető, hiszen egy ilyen „megfigyelés” visszatarthatja a sofőröket, hogy vezetés közben egyéb figyelemelvonó tevékenységet végezzenek, például sms-t írjanak.
 |  |
| Füstérzékelő a csomagtérben. A rendszer azonnal riasztást küld a vezetőnek, ha tüzet érzékel | A motorteret is automatikus tűzjelzőrendszerrel látták el |
Természetesen a Special Edition modellek biztonsági rendszereinek arzenálja is hiánytalan, az elektronikus menetstabilizálótól a 70 kilométer/órás sebesség felett aktiválható sávelhagyásra figyelmeztető rendszeren át az adaptív sebességtartó automatikáig, illetve aktív vészfékrásegítőig. Továbbá a Litronic kanyarfény funkcióval is ellátott xenonfényszórók, valamint a motortérben és a csomagtérben kiépített automatikus tűzjelzőrendszer is a biztonsági felszereltség része.
A bőrbevonatú kormánykeréken is visszaköszön a piros Kässbohrer logó, ezenkívül elegáns, sötétszínű famintázat és barna bőrbetétes komfortülés teszi elegánssá a vezető környezetét
 |  |
 | A multifunkciós kormánykerék gombjaival könnyű navigálni a központi kijelző igen bőséges menüjében, és akár a navigációs rendszer főbb információi is megjeleníthetőek ezen a kijelzőn. Az adaptív sebességtartó automatika használatakor hét fokozatban állítható a követési távolság mértéke (bal felül) A vezetőoldali ajtó tele van tárolóhelyekkel, így legalább praktikus, ha már nem éppen kényelmes itt a be-, illetve kiszállás (jobb felül) Porcelánváza virággal a nosztalgia jegyében, és sorszámozott tábla a különleges, korlátozott példányszám hangsúlyozására (bal alul) |
Szerencsére a demóbusz vezetésére is lehetőség nyílt, hiszen ez is különleges élményt jelentett. A vezetőállást szintén exkluzív kivitelezés jellemezte, beleértve a barna bőrbetétes komfortülést, a famintázatú betétekkel ellátott, bőrbevonatú kormánykereket, közepén a dísztárcsákon is megjelenő piros Kässbohrer logóval, valamint a műszerfal és a joystick váltókar ugyanilyen, elegáns famintázatát. Ugyanakkor nosztalgikus elemként, a legendás Setra S 8 emlékére porcelán virágváza került az A-oszlopra, korlátozott darabszámú kiadásról lévén szó az oldalablak felett pedig dísztábla mutatta az adott jármű sorszámát.
Különleges kiadás ide vagy oda, a hajtásláncot illetően nem estek túlzásokba a fejlesztők, így a V8-as helyett a soros, hathengeres motort kapta a demóbusz, ám a 456 lóerős változat ereje így is bőven elegendő a 24 tonna össztömegű jármű kifejezetten dinamikus mozgatásához
Majd az elindulás után a soros, hathengeres, 12 literes motor 456 lóerős változata a nyolcfokozatú, automatizált PowerShift sebességváltóval társítva hamar megmutatta, hogy igen fölényes könnyedséggel, nyugodtan, kiegyensúlyozottan mozgatja a 24 tonna legnagyobb megengedett össztömegű, menetpróbánk során mintegy 22 tonna összgördülőtömegű buszt. Sík úton második fokozatból indult a jármű, majd minden fokozatot végigváltva gyorsult fel az utazósebességre. Padlógázas használatkor az 1300-1700-as fordulatszám-tartományt alkalmazta, ám az inkább kényelemre, semmint gyorsaságra hangolt váltó ekkor is szépen, lágyan, szinte észrevétlenül kapcsolta a fokozatokat. Normális pedálkezelés esetén pedig 1100-1500 között mozgott a motor fordulatszáma. A gázra lépve egyébként 1100-as fordulatszám környékén visszaváltott az automatika, ez alatt ugyanis nem nyújtott kellő erőt a motor. Ugyanakkor 1200-tól már érezhetően teljes erőbedobással dolgozott. A legnagyobb sebességi fokozatban 80 kilométer/órás sebességnél 1150-es fordulaton járt az erőforrás, innen már lendületesen, visszaváltás nélkül felgyorsított 100 kilométer/órás tempóra, így nagyban megkönnyítette az előzéseket, például a teherautók kikerülését az autópályán. A legnagyobb megengedett sebességnél nyolcadik fokozatban percenként 1350-et pörgött a motor, ám ennél hosszabb hídáttétel is választható, amely csak 1200-as fordulatszámot eredményez a takarékosabb működés érdekében.
Íme, a 11,4 köbméteres csomagtér, amelybe műterhelést pakoltak, hogy a tesztjármű közel teljes terheléssel közlekedhessen. A belső lámpák LED-esek
Lajosmizse és a Pappas Autó budapesti telephelye között egyébként 28 liter/száz kilométeres átlagos tüzelőanyag-fogyasztást mértünk, ami a közel teljes terhelés, a közepes áttételezés, a háromtengelyes, hosszú karosszéria, a nagy teljesítmény és az erős szembeszél, a nyári hőség, illetve a sűrű forgalom tükrében elfogadható érték,
habár egy kéttengelyes, 18 tonnás, optimalizált hajtásláncú ComfortClass modell ideálisabb körülmények között húsz liter körüli átlaggal teljesítené ugyanezt.
Mondani sem kell, a retarder nagyon hatékonyan működött, a fékpedál érzékletesen, kis úton mozgott és a fékrendszer szinte azonnal reagált, a jármű iránytartása kiválónak bizonyult, a rugózás kényelmesen lágy volt, a vezetőülésben pedig jóformán csak a tükörszárak szélzúgása hallatszott 80 kilométer/órás sebesség felett. Ahogyan azt már a TopClass modellektől megszokhattuk.
Mindezek után meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a Setra S 416 HDH Special Edition valóban a patinás márka 60 éves történelmének esszenciáját nyújtja, vagyis az élenjáró, innovatív műszaki megoldásokat igényes és egyedi kivitelben tálalja, egyúttal megőrizve a hagyományosan bevált jellemzőket is. Pontosan ilyennek kell lennie egy jubileumi kiadásnak!
A dekorációnak köszönhetően minden irányból messziről is jól felismerhető a márka 60 éves jubileumának alkalmából készített Special Edition modell
Kommentek:
Azért, mert itt nincs annyi komment, mint egy GYF fikázósnál, nem azt jelenti, hogy ne olvasnánk szívesen a nagytestű járművekről. Csak itt nincs olyan széles lehetőség kommentelni, mivel sok típust nem próbálhatunk, viszont itt lehet értesülni az újdoságokról.
És nem áll meg a személykocsiknál az élet, épp a nagytestű járműveknél kezdődik. És az igazán profi autósok közülük valók. A személyautózás, az csak a közlekedés ovodája. Aki nem vezetett 20 tonnás gépeket, az nem tudja miről maradt le.
Egyébként a fenti észrevételre válaszként: elég csak megnézni a címlapunkat, a felület kétharmada a személyautóké és csak egyharmada a haszonjárműveké!
Bejelentkezés