2011. szeptember 26. 10:32 | Írta: Chilkó Szabolcs
Teljesen új abroncsokat mutatott be a Michelin a távolsági, a regionális, illetve az építőipari feladatokat végző tehergépkocsik számára. Ezek innovatív műszaki megoldásaival egy vezetéstechnikai központban elméletben és gyakorlatban is megismerkedhettünk.

Az 1889-ben alapított Michelin nevéhez számos jelentős újítás fűződik. Például 1938-ban a Michelin mutatta be az első acélkarkaszos teherabroncsot, 1946-ban a Michelin találta fel a radiál felépítést, 1992-ben a szilikát tartalmazó keverékanyag alkalmazásával bevezették a Michelin Energy nevű, kis gördülési ellenállású abroncsokat, 2006-ban pedig a Durable Technologies névvel fémjelzett újításokkal állítottak fel új mércét a teherabroncsok világában. A most bemutatott új termékeik is számos innovatív megoldást vonultatnak fel, íme!
Szögezzük le már a legelején: tökéletes gumiabroncs nem létezik! Ugyanis a gumifejlesztés egyik sajátossága, hogy ha valamelyik tulajdonságot javítjuk, legalább egy másik tulajdonság szükségszerűen leromlik. Például, ha fokozzuk a tapadást, a lágyabb keverékanyag miatt növekszik a tüzelőanyag-fogyasztás, illetve gyorsul a kopás, ha növeljük a tapadófelület arányát a száraz úton mutatott képességek javítása érdekében, csorbulnak a vizes burkolaton tapasztalható tulajdonságok, és még hosszan sorolhatnánk az ilyen ellentmondásokat. A fejlesztőknek ezért legalább 10-15 kiemelt paraméter között lavírozva kell optimális kompromisszumokat kötniük, és megtalálniuk az ideális egyensúlyt. Éppen ezért a Michelin szakemberei a legújabb termékcsalád megalkotásakor széles körű piackutatást végeztek az európai üzemeltetők körében, hogy meghatározhassák a különféle felhasználási területeken a legfontosabb elvárásokat. Majd ezek mentén optimalizálták az egyes abroncstípusokat, szem előtt tartva a három közös alapelvárás teljesülését, azaz a biztonság javítását, az üzemelési költségek csökkentését és a környezeti terhelés mérséklését.
 |  |
| A távolsági alkalmazásokra kifejlesztett X Energy SaverGreen XF (kormányzott) (balra) és X Energy SaverGreen XD (hajtott) (jobbra) | A Michelin fejlesztőinek sikerült tíz százalékkal mérsékelniük a gördülési ellenállást, így akár 1,7 literrel is csökkenhet a negyven tonnás szerelvények száz kilométerenkénti átlagos gázolajfogyasztása |
A Michelin tanulmányai szerint a közúti fuvarozók működési költségeiben átlagosan 2,2 százalékot tesz ki a gumiabroncs és 25 százalékot a tüzelőanyag. De a gördülési ellenállás emészti fel az elégetett tüzelőanyagból származó energia mintegy harmadát, ezért a gumik a gázolajköltség harmadát befolyásolhatják, vagyis a teljes működési költségvetés közel tizedére vannak hatással. Mivel a távolsági fuvarozásban dolgozó tehergépkocsik évente mintegy 150 ezer kilométert tesznek meg, az üzemeltetők egyik fő elvárása a gördülési ellenállás csökkentése. Az X Energy SaverGreen esetében ezt tíz százalékkal sikerült mérsékelni az egyébként is takarékos elődhöz képest, így akár 1,7 literrel is csökkenhet a negyven tonnás szerelvények száz kilométerenkénti átlagos gázolajfogyasztása. Különösképpen, hogy a Michelin az első gyártó, amelynek távolsági abroncstípusa a szerelvény mind az öt tengelyére, vagyis a pótkocsi tengelyeire is kínál megfelelő változatot.

Íme, a szabadalmaztatott Energy Flex karkasszal készülő abroncsok keresztmetszete. Az Energy Flex karkaszt energiatakarékos, hő szempontjából igen stabil Energy gumikeverék, karcsúbb alkotóelemek és nagyobb csavarási szilárdságú acélszálak jellemzik
A kormányzott tengelyre szánt X Energy SaverGreen XZ, illetve XF modell egyik legfőbb újítása a szabadalmaztatott Energy Flex karkasz, amelyet energiatakarékos, hő szempontjából igen stabil Energy gumikeverék, karcsúbb alkotóelemek és nagyobb csavarási szilárdságú acélszálak jellemeznek. Ez utóbbi a deformáció csökkentésével mérsékli a veszteségeket, hozzájárulva a takarékosabb üzemeléshez. A másik fontos újítás az InfiniCoil technológia, amely egy egyetlen óriási acélszálból készített szövetréteg segítségével merevíti a futófelületet. Ez egyrészt az egyenletesebb nyomáseloszlás biztosításával javítja a tapadást és lassítja a kopást, illetve a deformáció csökkentésével mérsékli a gördülési ellenállást, másrészt a 315/70 R 22,5 méretű abroncsok is tengelyenként nyolc tonna teherbírásúak.

A Michelin abroncsok egyik szabadalmaztatott újítása a háromdimenziós, duplahullámos lamella, amely erő hatására, tehát a talajhoz nyomódáskor összezáródik és függőleges, illetve vízszintes irányban is merevíti a mintázati blokkokat a jobb tapadás, a mérsékeltebb gördülési ellenállás és a kisebb kopás érdekében. Gördülés közben a blokk talajjal való érintkezése előtt azonban szétnyílik, így jobban felvágja az úton lévő vízréteget, javítva a csúszós felületen mutatott tulajdonságokat
A hajtott tengelyre való X Energy SaverGreen XD modell az Energy Flex karkasz alkalmazásán kívül szintén szabadalmaztatott, háromdimenziós, duplahullámos lamellákat visel a mintázati blokkokon, amelyek terhelés hatására, tehát amikor a talajjal érintkeznek, függőleges és vízszintes irányban is összezáródnak, merevítve a blokkokat. Ez jobb tapadást, rövidebb fékutat, mérsékeltebb kopást és kisebb gördülési ellenállást, azaz csekélyebb energiaveszteséget eredményez, elősegítve a gazdaságosabb és környezetkímélőbb üzemelést. Így a tapadás, vagyis a vonóerő-átadási képesség vizes útfelületen tíz százalékkal javult az elődmodellhez képest, ráadásul ezek a duplahullámos, önzáró lamellák a mintázat teljes magasságában húzódnak, vagyis az abroncs kopásával sem tűnnek el.
A pótkocsitengelyekre kínált X Energy SaverGreen XT modell alapja ugyancsak az Energy Flex karkasz. Ám ez az abroncs erősített oldalfalakkal készül, hogy jobban ellenálljon a szegélykövek, a padkák, illetve a körforgalmak szegélyei okozta sérüléseknek, ami a félpótkocsik kerekeinél gyakori jelenség.
A gyakorlati bemutató során a Michelin X Energy SaverGreen abroncsokkal ellátott Volvo FM 12 százalékkal messzebb gurult el az indítódombról, mint a vetélytárs gumikkal szerelt társa. Ez az előny a kisebb gördülési ellenállásnak köszönhető
A Bécs környéki vezetéstechnikai központban tartott gyakorlati bemutatók, tesztek alkalmával egy igen látványos kísérlet során bizonyosodhattunk meg az új SaverGreen abroncsok csökkentett gördülési ellenállásáról. Egy kis dombról két teljesen azonos, öt tonna műterheléssel ellátott, 6x2-es Volvo FM tehergépkocsit gurítottak le egymás mellett kikapcsolt motorral, üresbe tett sebességváltóval. A Michelin szakemberei még a szélárnyékhatás elkerülésére is gondoltak, ezért egy kis késéssel indították a második járművet. A Michelin gumikkal felszerelt kocsi 12 százalékkal nagyobb távolságra gurult el, mint a kormányzott és a hajtott tengelyen Bridgestone Ecopia abroncsokon gördülő társa, azaz ennyivel kisebb az új francia gumik energiavesztesége. Az X Energy SaverGreen modellek 315/80 R 22,5 és 315/70 R 22,5 méretben egyaránt készülnek.
| |
| A regionális, főként elosztó feladatokra szánt, azonban igen széles körűen alkalmazható X MultiWay 3D kormányzott (XZ) (balra) és hajtott tengelyre való változata (XD) (jobbra) | Jelentős technológiai újításaik révén javultak a vonóerőátadási és kanyarvételi tulajdonságaik, ellenállóbbá váltak a sérülésekkel szemben, 25 százalékkal csökkent a gördülési ellenállásuk, 15-30 százalékkal nőtt az élettartamuk, valamint csúszós útfelületen, kétharmadosan kopott állapotban 25 százalékkal csökkent a fékútjuk |
Ahogyan neve is utal rá, az X MultiWay 3D egy igazi többcélú, sokoldalú abroncstípus, hiszen mindenféle úton, mindenféle időjárási körülmények között (M+S jelöléssel is rendelkezik) és mindenféle feladatra alkalmazható. De leginkább a napi 80-500 kilométert futó, regionális, közúti fuvarfeladatokat ellátó tehergépkocsikra való, amelyek munkáját gyakori megállás, illetve elindulás, sok fékezés és olykor padkázás jellemzi.
Ez a típus is a SaverGreen esetében már bemutatott Energy Flex karkasszal készül, míg a kormányzott tengelyre szánt modellek éppúgy alkalmazzák az InfiniCoil technológiát is, amely többek között nyolc tonna teherbírást biztosít tengelyenként a 315/70 R 22,5 méretű gumik számára. Ezenkívül az X MultiWay 3D elődjéhez képest vastagabb oldalfalakkal, magasabb vállövvel és szélesebb, a /80-as méret esetében hét milliméter széles vállakkal készül, így jobban ellenáll a szegélykövek, körforgalmak okozta kivágásoknak. Továbbá a szélesebb vállak miatti szögletesebb profil jobb tapadást biztosít és csökkenti a kormánykeréken érzékelhető rezonanciákat. Sőt, a kormányzott tengelyre való modellek mintázati kialakítása mérsékli a kavicsbeékelődés lehetőségét.
A mintázati blokkokon jól megfigyelhetőek a terhelés hatására önzáró, háromdimenziós, duplahullámos lamellák, az önmegújuló vízelvezető csatornák és a TowerPump furatok
Az elnevezésben a 3D pedig azt jelenti, hogy a már ismertetett, háromdimenziós, erő hatására önzáró duplahullámos lamellákat is alkalmazza az új, multifunkcionális típus. A mintázat további különlegességei az önmegújuló vízelvezető csatornák. Ezek úgy jönnek létre, hogy vízszintesen hengeres csatornákat fúrnak a mintázati blokkok közepébe, majd a gumi kétharmadának lekopása után fokozatosan maguktól megnyílnak ezek, új vízelvezető csatornákat hozva létre. Így az abroncs teljes élettartama során megmarad a kiváló tapadás vizes úton. Ráadásul ezt csak tovább fokozza a vadonatúj TowerPump technológia, amely a mintázati blokkokban kialakított kis függőleges lyukakat foglalja magában. Működésének lényege, hogy amikor a kerék gördülésekor a mintázati blokk az útnak feszül, a létrejövő nyomás bepumpálja ezekbe a lyukakba az útfelület és a blokk közötti vizet a tapadás javítása érdekében, majd továbbgördülve, amikor szabaddá válik a lyukak nyílása, a víz könnyedén távozhat. Ezek a kis lyukak valóságos kis szivattyúkként dolgoznak, innen a TowerPump elnevezés.
 |  |
| A képeken jól látható, hogy az InfiniCoil technológiát alkalmazó abroncs (jobbra) tapadási felületén egyenletesebb a nyomáseloszlás, ami javítja a tapadást, lassítja a kopást és a deformáció csökkentésével mérsékli a gördülési ellenállást | Az InfiniCoil lényege, hogy egy egyetlen óriási acélszálból készített szövetréteg merevíti a futófelületet |
Mindezen technológiai újítások eredményeként javult az abroncs vonóerőátadási képessége, ami nagy előny például kikanyarodás utáni gyorsításkor, javultak a kanyarvételi tulajdonságai, ellenállóbbá vált a sérülésekkel szemben, valamint az elődmodellhez képest akár 25 százalékkal csökkent a gördülési ellenállása, ami gazdaságosabb és tisztább üzemelést tesz lehetővé. Ezenkívül a kormányzott tengelyre való modellek esetében 15, míg a hajtott modelleknél 30 százalékkal nőtt az élettartam. Nem utolsósorban pedig csúszós útfelületen, kétharmadosan kopott állapotban 25 százalékkal csökkent a fékút.
A vezetéstechnikai központ csúszós pályáján bizonyította az új X MultiWay 3D abroncs, hogy jelentősen javult a tapadása elődjéhez képest. Az új gumikkal felszerelt Renault Premium 410 DXi 4x2-es dobozos teherautó 35 kilométer/órás sebességről vészfékezve átlagosan 19 méteren, míg az E 2+ abroncsokat viselő társa 30-33 méteren állt meg
Ez utóbbiról saját szemünkkel is meggyőződhettünk a gyakorlati bemutató során. A tesztpilóták egy csúszós utat szimuláló, fellocsolt műgyanta pályán 35 kilométer/órás sebességről hajtottak végre vészfékezéses megállásokat két egyforma Renault Premium 410 DXi 4x2-es dobozos teherautóval. Az egyik autón a 12 évvel ezelőtt bevezetett Michelin E 2+, míg a másikon az új X MultiWay 3D abroncsok feszültek. Az előbbi rendre 30-33 méteren állt meg, míg utóbbinak ehhez 19 méter is elég volt, vagyis átlagosan 12,5 méterrel csökkent a fékút, ami 70 kilométer/órás tempónál már 50 méter különbséget jelent. Ez a technológiai fejlődés már-már a mobiltelefonokéhoz mérhető. Az X MultiWay 3D modellek egyébként szintén 315/80 R 22,5 és 315/70 R 22,5 méretben állnak rendelkezésre.
 |  |
| Az építőipari tehergépkocsik bármelyik tengelyén alkalmazható X Works XZ (balra) és a hajtott tengelyére szánt X Works XD (jobbra) | Az új, V-formájú árkokból álló mintázat harminc százalékkal csökkenti a kavicsbeékelődés lehetőségét, míg a szélesebb árkok révén jobb a víz- és sárelvezetési képessége |
A legkeményebb feladatokra, vagyis a terepes, nehéz építőipari alkalmazásokra pedig a vadonatúj X Works típussal rukkolt ki a Michelin, amelyet arra terveztek, hogy minden eddiginél masszívabb és ellenállóbb legyen, valamint nehezen kaphasson defektet. Általánosságban elmondható, hogy az X Works új, V-formájú árkokból álló mintázata harminc százalékkal csökkenti a kavicsbeékelődés lehetőségét, valamint a szélesebb árkok révén jobb a víz- és sárelvezetési képessége. Ezenkívül jobban ellenáll a kivágásnak, teherbírása pedig szólóként nyolc, míg ikerabroncsként 13,4 tonna tengelyenként, vagyis nagyobb elődjéhez képest. Új keverékanyaga pedig egyrészt ellenállóbbá teszi a sérülésekkel szemben, másrészt csúszós úton jobb tapadást biztosít. Ezenkívül a bármelyik tengelyen alkalmazható X Works XZY modell esetében fokozott védelmet nyújt a gumi alatti erősített acélszövet réteg. Míg a hajtott tengelyre való XDY modell új, kompakt középső mintázati sávja révén jobban ellenáll a kihasadásnak, oldalfalai pedig erősebbek a vállaknál. Továbbá az optimalizált futófelület egyenletesebben elosztja a terhelést és mérsékli a kopást, miközben az új karkasz a 30 százalékkal vastagabb acélszálaknak köszönhetően még tartósabbá vált.

Akár 55 százalékos, murvás, kátyús emelkedőn is a kerekek kipörgése nélkül, magabiztosan indult el felfelé az X Works abroncsokkal felszerelt Renault Kerax 430 DXi 6x6-os billencs teherautó
Mindezeket a tulajdonságokat persze nem lehet olyan látványos és frappáns összehasonlító mérésekkel szemléltetni, mint a gördülési ellenállás és a csúszós, de szilárd útfelületen való tapadás esetében. Ezért csak azt tekinthettük meg a vezetéstechnikai központban, hogy két Renault Kerax 430 DXi 6x6-os billencs tehergépkocsi Michelin X Works 13,00 R 22,5 abroncsokkal felszerelve, közel teljes terheléssel mennyire magabiztosan mozgott a tereppályán. Például álló helyzetből 55 százalékos meredekségű, murvás, poros, ellentétes ritmusú kátyúkkal tüzdelt emelkedőn is a kerekek kipörgése nélkül indultak el felfelé, lefelé is stabilan tudták érvényesíteni az erősített motorfék hatását, valamint nagy oldaldőlés esetén is megfelelően kapaszkodtak. Az X Works egyébként a 13,00 R 22,5 mellett 315/80 R 22,5 méretben is készül.
Munka közben az X Works abroncscsalád. Jól megfigyelhető a különbség a kormányzott és a hajtott tengelyre való modell mintázata között
Az X Energy SaverGreen, az X MultiWay 3D és az X Works tehát igen eltérő alkalmazásra készültek, ennek megfelelően műszaki megoldásaik is igen sajátosak, ám egy dologban mindenképpen megegyeznek. Mindhárom típus egyaránt újravágható, ami 25 százalékkal növeli az élettartamot, majd a karkasz újrafutózható, száz százalékkal meghosszabbítva az abroncs életét és ezután ismét újravágható, további 25 százalékkal gyarapítva a futásteljesítményét. Ez összesen 150 százalékot jelent, vagyis 2,5-szeresére növelhető a gumi élettartama úgy, hogy közben a különféle tulajdonságai mindvégig megegyeznek az eredetiekkel. Ez pedig nemcsak gazdaságosabbá teszi a gumik használatát, hanem környezetkímélőbbé is, hiszen akár 70-75 százaléknyi nyersanyag felhasználása is megtakarítható.
Mindezek alapján megállapítható, hogy habár a Michelin új termékcsaládja révén tökéletes abroncsok továbbra sem születtek, de legalább fő jellemzőik terén jól közelítik azt, amit a fuvarozók manapság elvárnak. Összességében pedig ideális egyensúlyt képviselnek a gumifejlesztés egymásnak szükségszerűen ellentmondó paraméterei között, igazodva az egyes felhasználási területek legfőbb üzemeltetői igényeihez.
Egy kompakt rakodót is kipróbálhattunk, amelyet a Michelin új Bibsteel abroncsaival szereltek fel. A Bibsteel legfőbb előnye a vetélytársakkal szemben, hogy acélszövet merevíti a szerkezetét, így masszívabb és ellenállóbb. Rugózása mégis kényelmes, ami azért fontos, mert ezeknél a kis munkagépeknél a futómű nem rugózik, csupán az abroncs
Bejelentkezés