Vezetéstechnika

Gazdaságos stílusban

Olvasson többet a témában! vezetéstechnika, Volvo Trucks, Volvo, Rolling Tons, aktuális
2011. október 10. 09:14 | Írta: Chilkó Szabolcs
Húsz liter alatti átlagfogyasztás közúti forgalomban egy félterhelésű nyerges szerelvénnyel? Simon Zoltán, a Volvo Eco Driver győztese bebizonyította, hogy lehetséges. A Volvo pedig megmutatta a fuvarozóknak, hogy egy kis odafigyeléssel milyen megtakarítást érhetnek el.
Egyértelműen mutatják a hazánkban is már évek óta működő Volvo Járművezető-képzés program eredményei, hogy még a tapasztalt tehergépkocsi-sofőröknél is átlagosan 5-10 százalékos fogyasztáscsökkenés érhető el a gazdaságos vezetés technikáját, mesterfogásait oktató tréningek révén. A Dynafleet flottairányító rendszer alkalmazásával pedig hosszú távon is fenntartható ez az eredmény. Sőt, a takarékosabb stílus egyúttal kíméletesebb is, így a karbantartási költségek szintén mérséklődnek, nem is beszélve a közlekedés biztonságának javulásáról.
 
 
Íme, a „versenyautók”: négy teljesen egyforma, új Volvo FH 420 EEV I-Shift nyerges vontató és Schmitz függönyponyvás félpótkocsi, 12 tonna műterheléssel ellátva
 
Ennek apropóján a Volvo Hungária Kft. idén első ízben hirdette meg a Volvo Eco Driver versenyt, „Keressük Magyarország legtakarékosabb tehergépkocsi-vezetőjét!” szlogennel. Több százan neveztek be a megmérettetésre az online elméleti teszt kitöltésével, majd a legjobbak elő- és középdöntőkön át juthattak el a döntőig, amelyek során már gyakorlatban kellett összemérniük a tudásukat. Az egyes fordulókon egyforma specifikációjú, 12 tonna terheléssel ellátott Volvo FH 420 EEV I-Shift nyerges szerelvényekkel közúti forgalomban, három perces közökkel egymás után indulva, ugyanazon a vegyes összetételű, körülbelül ötven kilométeres útvonalon kellett végigvezetniük, miközben a gázolajfogyasztást a Volvo Dynafleet nagy pontossággal, hitelesen mérte. A legjobb 12 pilóta pedig ugyanilyen formában szeptember 25-én, a Volvo Hungária Cinkotai úti telephelyén megrendezett Volvo Családi Nap keretein belül tartott döntőn mérkőzhetett meg a fődíjért, egy kétfős karibi álomutazásért. A verseny a telephelyről indult, majd a pilóták némi városi szakasz után felhajtottak az M0 autóútra, innen ráfordultak az M3 autópályára, ezután kihajtottak az M31 összekötőútra, innen ismét az M0 autóútra, ahonnan a már ismert városi szakaszon át visszatértek a Volvóhoz.
 
 
A Volvo Eco Driver takarékossági verseny dobogósai: első helyezett Simon Zoltán (középen), második helyezett Gál Csaba (bal oldalon), harmadik helyezett Habina Tamás (jobb oldalon). A háttérben Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója áll, aki az értékes díjakat ünnepélyes keretek között átadta a Volvo Családi Nap mintegy kétezer fős vendégserege előtt
 
A legjobb eredményt, 19,66 liter/száz kilométer átlagfogyasztást Simon Zoltán érte el, őt követte 20,22 literes átlaggal Gál Csaba, míg harmadikként Habina Tamás végzett 21,35 literes átlaggal. Egyébként az átlagsebességük 54-60 kilométer/óra között volt, tehát közel sem csak a tempó valószerűtlen mérséklésével érték el ezeket a kiváló eredményeket, persze nem is a mindennapokban jellemző 89 kilométer/óra sebességgel közlekedtek. Mindenesetre tanulságos adat, hogy a gyakorlati fordulókba bejutott, tehát már válogatott mezőny túlsó vége harminc liter körüli átlagfogyasztást ért el, vagyis ötven százalékos szórás mutatkozott a hivatásos, tapasztalt sofőrök eredményei között.
A vezetési stílusukról a Dynafleet rendszerrel készített részletes elemzésekből pedig az is világosan kiderült, hogy milyen „vezetési hibák”, rossz beidegződések felelősek az ilyen mértékű túlfogyasztásért. Ezek közül tipikus jelenség az intenzív kigyorsítás, a durva pedálkezelés, a sok fékezés, az ingadozó sebességgel autózás, az indokolatlanul nagy fordulatszám alkalmazása, a sebességtartó automatika maximális értékre való beállítása, az erősített motorfék nem megfelelő használata, az EcoRoll funkció nem kellő mértékű kihasználása, a turbónyomás nem megfelelő fenntartása, a túl sok alapjárati üzemelés és a nem előrelátó vezetési stílus. És végül még egy fontos tanulság: a takarékosabban vezető pilóták rendszerint nem értek el kisebb átlagsebességet, mint a nagy étvágyúak, sőt!
 
 
Minden csepp számít: a félpótkocsi felirata tökéletesen közvetíti a Volvo Eco Driver verseny üzenetét
 
Több szempontból is sikeres kezdeményezésnek bizonyult tehát a Volvo Eco Driver verseny. Hiszen nemcsak azt mutatta meg, hogy egy megfelelő specifikációjú, kiváló műszaki állapotú, korszerű járművel és maximálisan hatékonyan vezető pilótával mennyire szélsőségesen kis átlagfogyasztás érhető el. Hanem azt is, hogy mekkora különbség lehet két egyaránt tapasztalt, régóta vezető, jónak tartott sofőr átlagfogyasztása között csupán az eltérő vezetési stílusból és a korszerű tehergépkocsik helyes kezeléséből eredően. Így jól rávilágított arra is, hogy a gépkocsivezetők megfelelő továbbképzésével, illetve teljesítményük folyamatos nyomon követésével milyen jelentős megtakarítást érhetnek el a fuvarozók.
 
Megkérdeztük Simon Zoltánt, a verseny győztesét:
 

 
Simon Zoltán, a 2008-ban alakult Zo-Zo Trans Kft. ügyvezető igazgatója saját maga is gyakorta ül a volán mögött, a cég öt nyerges, tartályos szerelvénnyel nemzetközi viszonylatban veszélyesáru-szállítást végez. Simon úr 13 éve vezet tehergépkocsit, és az elmúlt években a Volvo Hungária járművezető-továbbképzését is elvégezte, akárcsak kollégái. Különösen büszke arra, hogy a cégétől négyen neveztek be a versenybe, és mind a négyen bejutottak a legjobb negyven közé, hárman a top 12-be, ketten pedig a döntőbe is, Habina Tamás a dobogó harmadik helyére állhatott fel.
 
Simon Zoltán legfőbb tanácsai a takarékos vezetéshez:
  • megfelelően bánni a gázpedállal és a sebességváltóval,
  • szükség esetén manuálisan beavatkozni az automatizált váltó működésébe,
  • mihamarabb nagyobb fokozatba kapcsolni,
  • sokat használni az EcoRoll szabadonfutó funkciót,
  • minden tekintetben együtt élni a járművel, érezni a működését.
 
Vezetési stílusáról egyébként sokat elárul, hogy a több mint ötven kilométeres, vegyes összetételű útvonalon mindössze 12-szer fékezett, ugyanakkor a menetidő 43 százalékát EcoRoll üzemmódban, vagyis szabadon gurulva tette meg, derült ki a Dynafleet részletes elemzéséből.
 

Kommentek:

Elég életszerűtlen húsz liter alatti fogyasztást városban még üresen is elérni. Lehet bármilyen rutinos a sofőr bármilyen finoman kezelheti a gázt, válthat ügyesen, de lámpáknál elindulva meg kell mozdítania - fél terhelésnél - közel harminc tonnát, ez már nem hozzáértés kérdése, a városi szakaszok elviszik a megtakarítást. Autópályán, nagyon kedvező feltételek esetén elképzelhető húsz liter alatti eredmény.
Ezen a versenyen az 51 km-ből csak néhány km volt elővárosi forgalom, néhány kereszteződéssel és lámpával, a többi autóút, illetve autópálya. A kamionon félterhelés volt, azaz 12 tonna műteher, az összgördülőtömeg kb. 28 tonna volt. És valóban 20 liter alatti fogyasztást ért el, ez megkérdőjelezhetetlen, én magam is ott voltam a döntőn, láttam a verseny "tisztaságának" profi biztosítását. Egyébként én magam 22 liter körüli eredményt értem el ugyanezen a versenyen, csak nagyobb, hétköznapi forgalomban a média kategóriában. Szóval a 20 liter alatti eredmény valós, kivitelezhető érték!
Nem állítom, hogy lehetetlen elérni az említett fogyasztást, csak azt, hogy nem ez a jellemző érték. Sok múlik a gumikon, jól megfújva lehet velük fogyasztáscsökkenést elérni, de akkor hamarabb elkopnak. Egy kamionnál sokat számít az időjárás, komoly túlfogyasztást okozhat a szembeszél, és sok minden más is. Összehasonlításképp: több hazai - eléggé fogtechnikus - cégnél is 23-24 liter a norma - üresen. Ahol most dolgozom 31-32 literrel járunk 440-es, euro 5-tös Volvóval rakott-üres átlagban, legtöbbször 40 tonna össztömeggel és többnyire autópályán. De például mostohább körülmények között, pl. Lengyelországban, Romániában, nem ritka a 40 literes fogyasztás sem. Még üresen is kivételesen szép eredmény a 20 literes átlagfogyasztás. Ökölszabályként: az üres fogyasztáshoz 3.5-4 decit szoktak többletként számolni minden megkezdett tonna után. Fél terhelésnél ez kb. 4 liter, plusz az alapnorma, legyen csak 23 liter, az már 27. És hangsúlyozom ezeket az értékeket ebből élő, igen-igen profitorientált, a túlfogyasztást a sofőrtől könyörtelenül levonó cégek állapítják meg.

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó