
Itt az új MIVEC
Az új 4J10 MIVEC motorral (1,8 literes, soros, 4 hengeres, 16 szelepes SOHC) mutatkozik be az új, következő generációs MIVEC rendszer, amely szabályozza a szívószelepek emelkedését, nyitásuk időtartamát és időzítését. Az új MIVEC rendszer – az égés stabilitásának növelése és a dugattyúk kisebb súrlódási vesztesége mellett – csökkenti a fogyasztást, miközben nem okoz teljesítmény-veszteséget (sem a leadott teljesítmény, sem a forgatónyomaték terén) az 1,8 literes, soros, négyhengeres, 16 szelepes DOHC 4B10 MIVEC erőforrás paramétereihez viszonyítva.
A Mitsubishi Motors Corporation először 1992-ben alkalmazott változó szelepvezérlést a motor hatékonyságának javítása és a fordulatszám növelése érdekében. A társaság azóta is folyamatosan fejleszti a MIVEC-technológiát, amely meghatározó szerepet játszik a környezeti hatások (fogyasztás- és károsanyag-kibocsátás) mérséklése, és a motorteljesítmény növekedése terén. Eddig a társaság két típusú MIVEC-rendszert alkalmazott. Az egyik esetében a rendszer a motor fordulatszámának megfelelően kapcsol át a különböző szelepemelési és nyitási időtartam között. A másik rendszer - amely a 4B10 motorban is működik – folyamatosan szabályozza a szelepnyitást.
A 4J10 motor új MIVEC-rendszere képes mindarra, amire az előző két rendszer képes volt - méghozzá folyamatosan és egyszerre. Ez annak a szerkezetnek köszönhető, amely mechanikusan párosítja a szívószelep nyitását, a nyitás időtartamát és időzítését, egyszerre téve lehetővé mindhárom paraméter folyamatos és egyidejű szabályozását. Ennek eredményeként a rendszer ideálisan vezérli a szelepeket, ennek köszönhetően pedig csökken a „pumpálási veszteség”, mivel a beszívott levegő mennyiségét a szívószelepek időzítése szabályozza, s ezáltal csökken a fogyasztás. Ráadásul az új MIVEC-rendszer SOHC vezérlésű motorok esetében is alkalmazható, amelyek kevesebb alkatrészt tartalmaznak, tehát kisebbek és könnyebbek, mint a DOHC-rendszerek.
Az új 4J10 MIVEC motor a Shiga Hajtáslánc üzemben készül, és a vállalat tervei szerint a jövőben több típusban is megjelenik majd.
Motor típusa | 4J10 MIVEC |
Elrendezés | 16 szelepes SOHC soros, 4 hengeres |
Furat x löket | 86.0 mm x 77.4 mm |
Hengerűrtartalom | 1798 cm³ |
Sűrítési arány | 10.7 |
Max. teljesítmény | 102 kW [139 LE], 6000/percnél |
Max. nyomaték | 172 Nm, 4200/percnél |
RSS








Kommentek:
Mennyivel egyszerűbb lenne a motort "tűbe" hozni. Ez azt jelenti, hogy a teljesítmény diagramja (tűszerűen kiugró diagram) kizárólag szűk fordulatszámtartományú, akkor adja le a legoptimálisabban a teljesítményét és legtökéletesebb az üzemanyagfelhasználás. Mindezt a kerékre levinni, kombinált hajtással simán megoldható, motor-elektromos megoldással. Egyetlen bökkenő, két három literrel beérné a legtöbb autó! Motorból is elég lenne a 300 cm3.
Na de ez a kapitalizmus lényegét szüntetné meg. Eladni kell és ez csak rákényszerített fogyasztással lehetséges ezen a technológiai színvonalon...
Bejelentkezés