Aktuális

Bringára magyar!

Olvasson többet a témában! kerékpár, környezetvédelem, aktuális, Peugeot, közlekedés, BKV
2010. szeptember 4. 09:28 | Írta: Schermann Sándor
Kifutóra szánt bicikliköltemények, cyclechic és az energiatakarékos izzó példázata, avagy gondolatok egy autós újságíró tollából a fenntartható közlekedésről az autómentes napra készülve.

 
Négy évvel ezelőtt, amikor szerkesztőségünk a jelenlegi főhadiszállásunknak számító irodaházba költözött, az egész épületben jóformán csak két ember járt kisebb-nagyobb rendszerességgel kerékpárral munkába, Chilkó Szabolcs kollégánk, a Rolling Tons haszonjármű magazin főszerkesztője és jómagam. Azóta szerkesztőségünkben a legfiatalabb újságírótól a lapigazgatóig nyáron a legtöbben időről időre két keréken, önerőből suhanva járunk dolgozni. Tudom, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, például anyaoldalunk, a mandiner.hu szerkesztősége is kerékpárosbarát munkahely. Nálunk ma már az jelenti a legnagyobb problémát az épületben, hogy túl sok a kerékpár és a lift helyett a lépcsőt is többen használják, mint annak idején. Hiszem, hogy jó példánknak fontos szerepe volt a többi irodában dolgozók gondolkodásmódjának megváltoztatásában. Ugyanis mi mindig pirospozsgás arccal, frissen, vidáman érkezünk be. Nem úgy, mint azok, akik a dugóban ácsorgás és a bugyuta reggeli rádiósműsorok végigszenvedése után még fáradtabbak, mint a reggeli kávé előtt.
 
Nemcsak a kerékpárosoknak készülnek különleges ruhaköltemények, de a kerékpárok is divattervezők kezei közé kerülnek. Legalábbis ez történt 12 különleges Peugeot kerékpárral, amelyeket nyáron a cannes-i filmfesztivál kapcsán mutattak be, és ősszel a környezetünkkel kapcsolatos felelősségünkért kampányoló ACT Responsible szövetség támogatására árvereznek majd el. Ezek a műalkotások illusztrálják a cikket

 

Hiszen ekkorra mi már teljesítettünk valamit, legyőztük a kilométereket és önmagunkat. Talán mondanom sem kell, milyen jót tesz ez az egészséges férfiúi hiúságnak. Folyamatosan bizonyítani akarunk önmagunknak. A szezon elején azt, hogy a téli hónapok kihagyása után is sikerül a tavalyi utolsó időket megfutni, a szezon végén pedig azt, hogy tisztességesen sikerült lefaragni a korábbi eredményekből.
 
Francois Duiris, a Peugeot egyik tervezője álmodta meg e bringát. A kétkerekű egyedi színvilágát és a náddal bevont sárvédőt elnézve nem meglepő, hogy ő felel a színekért és az anyagokért a márkánál
 
Bizony, a velünk ellentétben valóban „négyévszakos” bringások is jól olvasták, és jogosan kapják fel a fejüket, nekik van igazuk! A kerékpározás nem évszakfüggő. Ez valóban így van, esőben és hidegben is meg lehet találni a megfelelő öltözetet ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a nyeregben. Azonban mi nem „elvakult” kerékpáros szószolók, hanem első sorban autós újságírók vagyunk. Ezért egyrészt megtehetjük, hogy csak akkor járunk kerékpárral, amikor az számukra megfelelő, másrészről ez is lenne a tudatos közlekedésieszköz-választás lényege. A tanévkezdés apropóján, amikor sokaknak talán most megy a csemetéje először iskolába, érdemes elgondolkodni, mit hagyunk hátra, milyen példát mutatunk a következő nemzedékeknek?!
 
A januári BKV-sztrájk idején szolidaritásból kerékpárral jártam. Közlekedési szempontból életem egyik legszebb hete volt, annak ellenére, hogy egyik bringám sem „időjárásálló”. Ám már a második napra kitaláltam, hogyan öltözködjek ahhoz, hogy ne izzadjak meg és ne is fázzak. Az élményeken felbuzdulva erős a szándékom, hogy az egyik bringát esőállóvá tegyem az őszre. Persze nem a képen látható módon...
 
„Nem őseinktől örököljük a Földet, hanem gyermekeinktől kapjuk kölcsön.”
Ezt az igazán találó mondást az észak-amerikai Navajo törzsnek tulajdonítják, ám azon túl, hogy egyetértően bólogatunk, teszünk-e valamit ennek szellemében? Nem hatalmas, világmegváltó dolgokra gondolok ezzel az igenis provokatív kérdéssel, hanem egészen egyszerű, a hétköznapokban is megélhető apróságokra. Fontos például a szelektív hulladékgyűjtés vagy az otthoni energiatakarékosság is, ám a környezettudatosságnak életünk minden területére ki kell terjednie! Ugyanis bátran kijelenthető, hogy szinte minden, amit civilizációs vívmánynak tekintünk, ami nap nap után kényelmünket szolgálja, kisebb vagy nagyobb mértékben valahol, valamilyen formában árt a természetnek, folyamatosan meríti erőforrásait. Pedig számtalan olyan egyszerű trükk akad életünkben, amellyel nemcsak a környezetünk terhelését csökkenthetjük, de valamilyen előnnyel is jár számunkra. Hogy csak egyetlen egyszerű példát említsek, ha nem hagyjuk feleslegesen égve a lámpát otthon, pénzt takarítunk meg. Továbbmenve: bár a gázkisüléses izzók drágábbak a hagyományos fémszálasaknál, mégis takarékosabbak és hosszabb életűek.
 
A japán Kenzo Takada a Kenzo ruhák, kiegészítők és parfümök megálmodója. Sokszínű bringakölteményének szép részlete a kerékpározás környezetkímélő mivoltát szimbolizáló virág alakú burkolat a felnin, amely egyúttal segít csökkenteni a légellenállást
 
Természetesen ugyanígy a közlekedésben is tehetünk a környezet kisebb mértékű károsításáért, ráadásul az előnyökről itt sem kell lemondanunk. Például a pénztárcánkat kíméli, ha takarékosabban vezetünk, miközben így értelemszerűen kevesebb károsanyagot bocsát ki autónk. Azonban tovább is mehetünk, az anyagi előnyöket egészségesebb életvitellel társíthatjuk, ha elkezdünk a fenntartható közlekedés koncepciójában gondolkodni. Sajnos hazánkban nagy szükség lenne a fejek intenzívebb használatára, mivel a magánautók kései engedélyezése és a keleti blokk szűk választéka a rendszerváltozás után a pillanat tört része alatt státuszszimbólummá avatta az összes gépjárművet. Olyannyira, hogy egy 2007-es EU-s felmérés eredménye szerint a hazai autósok közel fele semmilyen körülmények között nem lenne hajlandó az autó helyett más közlekedési formát választani. Pedig csak ennyit kellene tenni a jövőért, azaz lehetőleg mindig – reggel indulás előtt és járművásárláskor is – az igényeinknek, lehetőségeinknek megfelelő járművet válasszuk.
 
Ágatha Ruiz de la Prada rendszeresen támogat jótékony célokat műveivel, a spanyol művésznő az avantgárd és a modern keverékét kedveli, ez tetten érhető a színek, anyagok és formák kiválasztásában
 
Ez vásárláskor egyrészt jelenthet a lecseréltnél takarékosabb üzemű, esetleg egy kisebb méretű járművet. Egyelőre ugyanis sajnos legtöbbünknek még nem adatott meg a lehetőség, hogy a hibrid típusok összetett technológiájának felárát bevállaljuk egy autóvásárláskor. Ám a következő években érkeznek az egyre olcsóbb hibridek, és a villanyautók új, igazi virágzása is a küszöbön áll. Nem kell sokat várnunk arra, hogy a mindennapokban is használható, a dízelautóknál nem sokkal drágább elektromotoros típusokkal jelenjenek meg a nagy gyártók. Nem véletlenül foglalkozunk nyomtatott lapjaink hasábjain és itt az interneten is egyre többet ezekkel a járművekkel, hiszen már ma el kell kezdeni gondolkodásunk áthangolását egy kicsit eltérő közlekedési kultúrára. Ugyanis számtalan előnye mellett a villanyautó hatótávolságát, kihasználhatóságát az akkumulátorok kapacitása és a töltőpontok alacsony száma egyelőre behatárolja. Azonban ne feledjük el, az autósok döntő többsége egy nap 50-60 kilométert autózik legfeljebb.
 

 
Ám pont a kis napi futásteljesítmény miatt már addig is rengeteget tehetünk a környezetért, amíg a támogatások, a versenyhelyzet és a nagy darabszámok miatt a tisztább üzemű autók is megfizethetőbbé válnak. Hiszen a tudatos autóstól csak egy lépés a tudatos közlekedő! Az, aki az adott útvonalhoz, időjáráshoz, napi feladatokhoz választ közlekedési módot, nem csak megszokásból beül az autójába. Kerékpárra vagy buszra, villamosra, metróra ül és valamely kényelmetlenséget bevállal számos egyéni és közösségi előnyért cserébe. Ugyanis számtalan helyzetben egészen egyszerűen gyorsabb, hatékonyabb vagy olcsóbb más közlekedési módot választani autónk helyett.
 
Ylan Anoufa teljes egészében újrahasznosított díszítéséhez hónapokon át gyűjtötte azt az 500 kupakot, amelyeket aztán kézi munkával formált át
 
Figyeljük meg tudatosan a napi közlekedési rutinunkat, az útvonalainkat, a szállított személyek számát, esetleges csomagjainkat! Legtöbbünk megdöbbenve tapasztalhatja majd, hogy az esetek döntő többségében egyedül, üres autóval utazik egy más módszerekkel is könnyen megközelíthető cél felé. Ha hét közben egy gyors bevásárlásért gyalog megyünk a boltba, a mozgás jót tesz nekünk, és elkerülhetjük a hideg motoros, kedvezőtlen üzem okozta különösen magas környezeti terhelést. A dugóban ácsorgás, a parkolóhely-vadászat, vagyis a pazarló módon elégetett üzemanyag-mennyiség helyett választhatnánk a megfizethetőbb közösségi közlekedést vagy közel lakó kollégákkal összebeszélve közös autóval járhatnánk a munkahelyre.
Esetleg nem lenne sokkal szebb ugyanezt a távolságot jókedvűen, egészséges testmozgás közben, kerékpáron hangtalanul suhanva megtenni? Ugyanis semmilyen különleges képesség nem szükséges hozzá, és a tévhittel ellentétben nem kell Lance Armstrongnak lenni ehhez. Élvezetes a testmozgás, gyors a haladás, és már pár hónap kerekezéssel szinte bárki a dugókkal sújtott autókkal vagy az átszállásokkal és megállókkal lassított tömegközlekedéssel azonos vagy azoknál is alacsonyabb eredményre szoríthatja le a szintidejét. Megfelelő útvonalválasztással, kellő odafigyeléssel nem találkozunk több izgalmas szituációval, mint autóban ülve. Sőt, a volán mögött sokkal több érdekes helyzettel találkozom a többi közlekedő jóvoltából, mint kerékpáron.
 
 
Az izzós példára visszautalva, azzal, hogy kevesebb üzemanyaggal autózunk, még csak a lámpalekapcsolásig jutunk el. Ha tudatosan a tömegközlekedést, gyaloglást vagy a kerékpárt választjuk az autó helyett, akkor lépünk tovább az energiatakarékos izzó szintjére. Hiszen a világítótest magasabb beszerzési árat jelen esetben valamilyen áldozat jelenti, kényelmünkkel vagy időnkkel fizetünk a kisebb környezeti terhelésért. Ám ahogyan a KRESZ év eleji változásiból is látszik, a törvényhozók is a környezettudatos közlekedők védelmét, támogatását tartják szem előtt. Ha mindig az alkalomnak, igényeknek, kedvünknek, feladatainknak megfelelő eszközt választjuk utazásunkhoz, azzal teszünk is azért, hogy az indián szólás ne csak üres frázis legyen, hanem valóban legyen mit visszaadnunk a kölcsönből!
 
A torinói Gabriella Cortese és a párizsi Christopher Sauvat alapította az Antik Batik láncot, amely különleges batikolási, tradicionális textilfestési és hímzési technikáiról ismert. Az általuk tervezett kétkerekűn is a különböző kultúrák eltérő eljárásainak bohém összhangja figyelhető meg
 
Ám a legszebb az egészben, hogy ez a folyamat már szép lassan elindult. Az elmúlt években évről-évre robbanásszerűen nő a Critical Mass kerékpáros rendezvényeken részt vevők száma, már társadalmi eseménynek számítanak, fiatalok és idősek barátaikkal, családjukkal együtt mennek el kerekezni az évente kétszer rendezett alkalomra. Szerencsére azonban a mindennapokban is egyre többen kerekeznek a Fővárosban is. Vidéken örömteli a számtalan elektromos kerékpár és robogó halk suhanását figyelni, és a terjedő mopedautók is a tudatos, az igényekhez igazodó járműválasztást példázzák. Rendkívül örömteli, dicsérendő kezdeményezés, hogy a Škoda például csereautó helyett cserekerékpárt kínál a javítások idejére. Remélhetőleg minél többen élnek majd ezzel, más márkák is átveszik ezt az ötletet. Sőt, többek között a cyclechic blogok jóvoltából kerékpározni elismerten trendi, stílusosan öltözve pedig még inkább az.
 

Ma már büszke lehet a biciklis arra, hogy kerékpározik, nagyon jó példa erre az „Én és a Biciklim” kezdeményezés. A csinos hölgy és a fess fiatalember képére kattintva egy-egy galéria nyílik meg, mindkét helyen legalább száz tulajdonos feszít kedvenc kétkerekűjével
 
Kicsit több, mint két hét múlva itt az autómentes nap, az újabb Critical Mass felvonulás. Addig még két teljes hétvége is előttünk áll. Vegyük hát elő a kerékpárt, használjuk ki a jó időt, ameddig még tart! Találkozzunk 22-én este, kerekezzünk együtt a tömegben, még akkor is, ha nem ismerjük egymást, bringán suhanva összetartozunk. Ha megtetszik az érzés, alig fogjuk várni, hogy tavasszal újra jó idő legyen. Gyorsabban telnek majd a téli napok, és a fűtésszámlát is csökkenthetjük, ha tétlenség helyett napi tíz guggolással, vagyis maximum egy perc testmozgással várjuk az év eleji kivirulást. Akkor még talán Lance Armstrong is féltheti majd babérjait, és az utánunk jövőknek is egy élhetőbb, tisztább bolygót, valamint követendő példát hagyunk hátra.

Kommentek:

Csak megerősíteni tudom, hogy a legjobb dolog kerékpárral menni a munkába. A cikkben szereplő előnyökhöz tennék hozzá még párat. Az ember a munkanap elején és végén is úgyérzi, mintha szabadságon lenne vagy hétvége lenne, ami már önmagában megalapozza a nap pozitív hangulatát, valóban feldobja az embert. A testmozgás hatására az agyunk is felébred, nekem reggeli kávéra sincs szükségem (ami szintén egészségtelen és havi vagy éves szinten igen sok pénzbe kerül, számolják csak ki, mennyit költenek egy évben kávéra: napi pár száz forint egy év alatt több tízezer vagy akár százezer forint is lehet. Egy jobb bicikli ára). Tehát sokkal hatékonyabban tudok dolgozni egész nap. Kerékpározni sokkal szórakoztatóbb, mint üldögélni a dugóban vagy más autósok nem éppen kulturált vezetési stílusa miatt bosszankodni. Ezeket én elfelejthetem a biciklis szezon hónapjaira.
Sokan belátják a biciklizés előnyeit, de egyből egy sor kifogást állítanak vele szembe. Pl. "nem tudok lezuhanyozni a munkahelyemen": én sem tudok, ha reggel korán indulok, még kifejezetten hűvős az idő, nem öltözök túl és nem hajtok nagyon, így elkerülhető a megizzadás. "nem akarok az autók között közlekedni": legtöbbször nem is kell, szerencsére egyre több a kerékpárút vagy kerékpársáv, olykor némi kerülő árán kitapasztalható a számunkra ideális, biztonságos útvonal. Én Budapest területén belül 12,5 km-t tekerek a munkába, ebből max. 500 métert autók által is használt úton. "többet árt az egészségnek az autók füstjét szívni, mint amennyire egészséges a testmozgás": sok nyugat-európai tanulmány igazolja, hogy ez nem igaz. Egyrészt a kerékpáros a talajtól sokkal magasabban szívja a levegőt, mint az autósok vagy a gyalogosok, ami tisztább. Másrészt a városban folyamatosan változik a levegő minősége, ahol halad a forgalom, ott sokkal tisztább vagy ahol a háztömbök között átfújja a szél. A kerékpáros mindig az aktuális levegőt szívja. Az autós ezzel szemben az utastérben még a belső keringetés mellett is egyre csak gyűlő, akkumulálódó szmogot, azaz az utastér nem szellőzik át olyan gyorsan, mint az utca. Egy kísérlet során London belvárosán keresztül ugyanabban az időpontban és útvonalon több kerékpáros, illetve autós beszívott károsanyag-mennyiségét mérték, és az eredmény akármennyire is hihetetlen: az autósok több szmogot szívtak be, mint a kerékpárosok!!!
"a munkám megkívánja, hogy elegáns öltözékben jelenjek meg, ezért nem biciklizhetek": jártak már Amsterdamban? A belvárosban egymást érik az öltönyben, illetve kosztümben kerekező menedzserek és üzletasszonyok, pedig ott szinte minden nap még az eső is esik. Ha valaki még tud ellenérvet, bátran vesse fel, bizonyára lesz rá megoldás! Félre a kifogásokkal, nyeregbe fel egy jobb életminőségért! (mondja ezt egy másik autós újságíró)
Én is egyetértek a cikkel és a hozzászólással, nagyon jó dolog bringával munkába/egyetemre járni. Én 10 kilométert bringázok munkába és az egyetem is csak 12 kilométerre van otthonomtól.
A kávé ára mellett a buszbérlet árát is megspórolhatjuk így, én ha tehetem csak november és május között veszek harmincnapos bérletet. Középiskola alatt még hóban is bringáztam, akkor még belefért egy-egy nagyobb esés suli előtt:):)
Az amszeterdami példát én csak igazolni tudom, pont ezen a nyáron jártam a holland fővárosban, ahol természetesen két keréken kerestük fel a nevezetességeket. Kérem senki ne gondolja, hogy ott sokkal fejlettebb a közlekedési kultúra, a kerékpárosok ugyanúgy csatáznak az autósokkal, mint mi itt Magyarországon, csak ott jelentős fölényben vannak a bringások. Sok éve kerékpározom Budapesten, de Amszterdamban többször jobban megijedtem a szűk utcákban mellettem elhúzó autóktól, mint a hazai utakon. Szóval ne keressük a kifogásokat, pattanjunk nyeregbe és hajrá!
A Critical Mass amúgy is nagyon nagyon jó móka! (mondja ezt egy harmadik autós újságíró)

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó